Kitüntették a Kacsás-tó névadóját, Tarjáni Antalt

A gazdag életút mellett szóba kerültek korábbi díjai is: Tatabánya Megyei Jogú Város Kultúrájáért Díj kitüntetettje volt 2013-ben és az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatát vehette át 2022-ben. Elmondása szerint, nagyon meglepte a mostani előterjesztés, mivel nem gondolta, hogy az Életfa után még felterjesztik további kitüntetésre. A beszélgetésből kiderült az is, hogy a közkedvelt tatabányai kirándulóhely, a Kacsás-tó névadója is Tarjáni Antal. Igaz, akkor a sok szárnyas miatt Kacsa-tónak nevezte a helyet. A vértestolnai Bundschuh-kút is szóba került, a kérdező szülőfaluja. Egykoron a riporter nagyapjának földje volt itt, ezért kapta családjának nevét a hús vizet árasztó kút. Mellette Tarjáni Antal tervei alapján készült el a tó, és annak környezete.

Szakmai életút, érdemek részletes ismertetése

Tarjáni Antal 1952. június 17-én született Kisbéren. Gyermekkorát – édesapja erdőgazdasági alkalmazásban lévén – a Kisbéri Erdészeti udvarban töltve, tízéves korától minden nyáron egy hónapot dolgozott előbb az erdőn erdősítés ápolási munkákban, majd a bognár- és kovácsműhelyben segédmunkásként. Gimnáziumi éveiben anyai – kőfaragó – nagyapja mellett segédkezett. Mindezek után, s részben a Vértesben szolgált erdész-vadász dédnagyapa örökéül fel sem merült, hogy a helyben végzett gimnáziumi tanulmányok és a jeles érettségi után, ne a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karára jelentkezzen, ahol – a kötelező egy év kalocsai sorkatonai szolgálatot letöltve – 1976-ban, mint évfolyama Valétaelnöke szerzett erdőmérnöki diplomát.

Első munkahelye a tatabányai központú Vértesi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság (VEFAG) lett, gyakornoki idejét pedig a Császári és az Oroszlányi Erdészetnél töltötte, de fél év után berendelték a központba, közvetlen az igazgató alá beosztott érdemi ügyintézőnek. Elsőként az akkor kialakítandó 300 hektáros Vértestolnai Vaddisznóskert műszaki létesítményeinek terveit készíti, többek között a Buncsú-kúti víztározó 4,5 méter üzemi vízszintű gátrendszerét, gépjárművel járható árapasztóval. Másik kiemelt feladata a Tatabányai Szénbányák Vállalat által első ütemben visszaadott 600 hektárnyi, bányaműveléssel – felhagyott műszaki létesítmények, csővezetékek, meddőhányók és a feltalajtól megfosztott kopárok, iszapoló gödrök, stb. – károsított volt erdőterületek ingatlan-nyilvántartási, majd műszaki átvétele, a majdani rekultivációs feladatok megalapozása céljából.

A kezdeti, elsősorban az erdőgazdaság működési határain belül végzett rekultivációs munkák kiszélesednek, s a csoport vállalkozásban végez tervezési munkákat, így a tatabányai és oroszlányi szénbányák, a gánti bauxitbányák után a Kincsesbányai Bauxitbányák rekultivációs tervezését is az ő csoportja végzi, részben megalapozva és szélesítve ezzel az erdőgazdaság műszaki erdészetének vállalkozási tevékenységét. A tervezések során a szak­ági és szakhatósági egyeztetéseket, a talajban és élővilágban okozott károk feltárását is a csoport végzi, kialakítva ezzel egy olyan tervezési koncepciót, mely a későbbi ún. KAC állami pályázatok tartalmi alapját képezte. Munkáját nagymértékben segíti széles érdeklődési köre, és ahogy ő fogalmaz „a békebeli” soproni erdőmérnökképzés nyújtotta alapok, melyek birtokában jól szót tud érteni bármely szak­ág művelőjével.

1993-ban az erdőgazdaság kötelékéből a rendszerváltozás után formálódó piacgazdasági „világba” került át. Mérnöktársaival megalapította a Tisztás Mérnöki Iroda Kft.-t, melynek igazgatójaként folytatta a korábbi bányarekultivációs, tájrendezési, mélyépítési tervezési és alvállalkozókkal – gyakran volt erdőgazdasági kollégáival – kivitelezési munkák végzését. A térségi rendezések fogytával ez irányú tevékenységük országossá válik, így többek között Veszprém, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Baranya megyékben is terveznek. Kezdeményezésére készül emlékmű a szintén terveik által tömedékelt és rendezett utolsó brennbergi bánya, a határ menti Szent István-akna helyén, mely ma is kedvelt kirándulási cél a soproni turistáknak. Ekkora már a napi feladatainak ellátásában korosztályát megelőzve intenzíven használja a számítógépet, a különböző geodéziai és mélyépítési tervezőprogramokat.
A Magyar Kamarai Névjegyzék tagjaként több mély­építési, környezetvédelmi és erdészeti szakágban szerez tervezői és szakértői jogosultságot.
Az ezredforduló táján felerősödő ún. Önkormányzati Kistérségi Társulatok megalakulásakor a Tatai és a Tatabányai társulásoknál végez térségmenedzseri feladatokat. Pályázati pénzek megszerzésével segíti többek között az azóta már rendszeresen évente megrendezett Kocsi Kocsitóló Verseny elindulását. A kistérség megbízásából közreműködik a Területfejlesztési Koncepció elkészítésében.

Nyugdíjasként is támogatja a térségi erdőgazdálkodást

Tarjáni Antal 2004-ben megpályázza és 2005 januárjától betölti a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Komárom-Esztergom Megyei Területi Irodájának (jelenleg Nemzeti Földügyi Központ) erdészeti ügyintézői állását.
Saját megyéje mellett a szomszédos Fejér Megyei Iroda erdészeti ügyeit is viszi, széleskörű helyi ismeretének és ismeretségének köszönhetően magas szakmai fokon. Munkaköréből fakadóan ismét felerősödik kapcsolata az első munkahelyével, s az állami erdőgazdálkodás segítését elsődlegesnek tekinti. Az átszervezések során előbb MNV Zrt., majd ismét a NFA KEM Területi Iroda közalkalmazottjaként 2014. december 16-án nyugdíjazzák, de következő év közepétől visszahívják és 2021 januárjáig segíti az állami területgazdálkodás munkáját.

Tarjáni Antal nyugdíjasként is intenzíven igyekszik támogatni a térségi erdőgazdálkodást, melynek kiváló példája aktív részvétele a megújult „Zöldkönyvek” 29. Vértes Erdőgazdasági táj kötetének kidolgozásában.