2024.09.24. 17:22
Megkaptuk a választ, amire sokan kíváncsiak voltak: ez történik a homokzsákokkal az árvíz után!
Bár a homokot - amely nem érintkezett a Duna vizével - az áradás után még fel lehet használni az építkezéseken, a zsákoknak más lesz a sorsa. De hogy pontosan hova is kerülnek a homokzsákok? Mondjuk!
A Fővárosi Vízművek a közösségi felületén tette fel követőinek a kérdést, vajon a homokzsákok milyen sorsra jutnak majd az árvízi védekezés után. Mint arról korábban beszámoltunk, az árvíz elleni védekezés során több százezer homokzsákot töltöttek meg a kritikus településeken, mint például Pilismaróton, Dunakanyarban.
Homokzsákok ezrei kellettek a védvonalakba
Neszmélyen például összesen hat átereszt kellett homokzsákokkal eltorlaszolni úgy, hogy egyetlen nyílásba több ezer darab kellett belőlük.
A Nyergesújfalu és Lábatlan közötti másfél kilométeres szakaszt lefóliázták és körülbelül 1600 homokzsákkal erősítették meg. Ezen túl 4000 megtöltött homokzsák is rendelkezésre állt, ha nagy lenne a baj. Így tehát relevánssá válik a kérdés, hogy az emberi ésszel szinte felfoghatatlan mennyiségű homokzsákokkal vajon mi történik, ha elvonul az ár. A Fővárosi Vízművek a posztban elárulták, az árvíz során a Duna vize meglehetősen szennyezett, hiszen kilép a medréből, és rengeteg hordalékot magával sodor.
– A Duna vize összeszedi a szemetet, kimossa a szennyvízgyűjtőket, és még sorolhatnánk. A kezelhetetlensége miatt rengeteg szennyeződés kerül a vizébe, így ennek a hatásaira is figyelnünk kell – írták.
Veszélyes hulladéknak számítanak a vízzel érintkezett zsákok
Úgy fogalmaztak, miután az ár elvonultával elbontják a nyúlgátakat, a zsákokban lévő homokot építkezéseken még fel lehet használni. Azonban a zsák összeszedi a szemetet, kimossa a szennyvízgyűjtőket, így elégetik őket.
Szúnyoginváziót hozhat az árvíz
Szeptemberi áradás a Dunán
- Árak árvíz után: forintokat vitt el a Duna a folyóparti ingatlanok értékéből?
- Kirúghatnak, ha árvíz idején munkaidőben önkénteskedni mész?
- Útlezárások az árvíz miatt: itt a pénteki lista!
- Vigyázat! Ezeken a helyeken nagy a fertőzésveszély!
- Két irányból támadta meg őket a víz, 13 napja küzdenek a tűzoltók