2024.09.29. 12:19
Hétfőtől újraindul a vonatforgalom Esztergom és Komárom között
Vége a pótlóbuszokra való átszállásnak, szeptember 30-án hétfőn üzemkezdettől újraindul a vonatforgalom a két Duna-menti település között.
Szeptember 30-án visszaáll a megszokott rend a vonatközlekedésben Esztergom és Komárom között. A MÁV közlése szerint a vonatforgalom hétfőn üzemkezdettől indul újra, az S74-es vonatok a vonal teljes hosszán közlekednek majd, így onnantól az érintett szakaszon már nem kell pótlóbuszokra átszállniuk az utasoknak.
A dunai árhullám levonulása után a vasúttársaság munkatársai eltávolították az Esztergom–Komárom vonal Lábatlan és Nyergesújfalu közötti szakaszán a vasúti pályát elmosódás ellen mintegy másfél kilométer hosszan védő fóliázást és a közel 20 ezer homokzsákot. A vasútvonal egy szakaszon a parton halad, így a vízügyi védmű részét képezi. A védekezés részeként Tátnál, ezért megemelték a vasúti töltést, egy szintbe hozva azt az árvízvédelmi töltéssel, ezáltal segítve a vízügyi védekezést.
A forgalomba helyezés előtt megvizsgálták a teljes vasúti pályát, és ahol szükséges volt, ott geotechnikai vizsgálatot is végeztek a szakemberek. A vizsgálatok eredményei alapján kijelenthető volt, hogy a vonatközlekedés biztonságosan megindulhat az árvízi védekezés miatt korábban lezárt vonalrészen.
Szeptember 30-ától újra megnyitják az árvízhelyzetben korábban érintett 11-es út lezárt szakaszát, a Táti rövidutat is, ezért a 812, 814, 817 és 819, valamint a T jelzésű helyi autóbuszok ismét az eredeti útvonalukon közlekednek, tehát hétfőtől újra megállnak majd a Táti út és a Horgásztanya megállóhelyeken.