Álláskeresők figyelmébe

2024.09.24. 08:00

Hátrányos helyzetű álláskeresőket segíti az új program

A képzéseken, tanfolyamokon való részvételt is támogatja az a két európai uniós munkaerőpiaci program, amely a hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatását szolgálja – tájékoztatott honlapján a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal.

Kemma.hu

A GINOP_PLUSZ 4.1.1. Ifjúsági Garancia kiemelt stratégiai jelentőségű Pillér projekt a nem dolgozó, nem tanuló 15-29 év közötti korosztálynak, míg a GINOP_PLUSZ 3.1.1. A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése elnevezésű Pillér projekt a 30-64 év közötti álláskeresőknek kínál lehetőségeket, hogy mielőbb bekerüljenek, illetve visszataláljanak a munka világába.

A programok egyik kiemelt eleme a képzések ideje alatt igényelhető támogatás. Az álláskeresést ösztönző juttatás megélhetési, képzési és akár utazási és gyermekfelügyeleti költségelemet is tartalmazhat. Fontos azonban tudni, hogy a 25 év alatti fiatalok csak akkor kaphatnak támogatást, ha legalább 1 éve kikerültek a közoktatásból.

Szeptemberben és októberben indul a legtöbb olyan képzés a vármegyében, amelynek ideje alatt a projektbe vont résztvevők támogatást kaphatnak.
Tatabányán csőhálózat-szerelő és egészségfejlesztési segítő, Tatán bevontelektródás kézi ívhegesztő, Komáromban számítógép szerelő munkatárs képzés indul az ősz első hónapjában.

Októbertől az esztergomi járásban élők is bekapcsolódhatnak olyan képzésekbe, melyek ideje alatt támogatás biztosítható a programok célcsoportjaiba sorolható álláskeresőknek. Október-novemberi kezdéssel várható a pincérsegéd, gyorséttermi eladó és az uszodamester képzések indulása ebben a térségben. A programokról bővebb információt a www.nfsz.munka.hu oldalon találnak, a támogatható képzésekről a vármegyei kormányhivatal honlapján, valamint járási hivatalok foglalkoztatási osztályain lehet érdeklődni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában