2024.09.07. 17:56
Gyereksereg lepte el a lábatlani Gerenday-ház udvarát +fotók
Játszóházzal, táncbemutatókkal és főzőversennyel folytatódott az idei Lábatlani Napok. A gyerekseregre egy sor játék várt.
Az idén 20. születésnapját ünneplő Lábatlanon háromnapos fesztivál vette kezdetét szeptember 6-án. Pénteken kiállításmegnyitóval és városi elismerések átadásával indult az ünnep. A kiállításon a helyiek által Lábatlanról készített festményeket lehet megtekinteni, a tárlat kurátora A. Bak Péter, Lábatlan ismert művésze. Este koncertre gyűlt össze a település, másnap a gyerekseregé volt a főszerep.
A szombati programokon már a két testvértelepülésről, Rechnitzből és Karváról is érkeztek vendégek. Délelőtt a Duna-parton 22. alkalommal rendezték meg a hagyományos főzőverseny, melyre a városból és a környező településekről érkező csapatok jelentkezését várták.
Délután a gyerekeké volt a Gerenday Közösségi Ház udvara, ugyanis komplett játszóházzal várták a legkisebbeket.
Emellett táncbemutatók színesítették a napi programot, ahol a kicsiktől az idősebb korosztályig mindenki megmutatta tudását.
A a helyieket és a fesztiválra látogatókat kisvasút szállította a településen egy városnéző körre.
GALÉRIA: Programkavalkáddal ünnepelt a 20 éves Lábatlan (H.B.)
Fotók: Hagymási Bence