Kemma.hu podcast

2024.09.08. 19:49

Földművesek világából született meg Dózsakert: sosem látott fotók a múltból

Dózsakert történetét mutatta be a Képes történelem hatvanötödik adásában Dallos István helytörténész, fotóművész. Sugár Gabriella beszélgetett vele.

Sugár Gabi

Az első fotó a Turul lábánál készült a hatvanas években: látszanak előtérben Újváros épületei, háttérben Kertváros házai, s Bánhida helyén még legelő van. Itt gazdák éltek, akik művelték a földeket, az ezt követő képek egy része ebből az időből mutat be néhány pillanatot. Ökrösszekér, betakarítás látható. Dallos István elmondta, hogy 1946-ban kapta a fő utca a Dózsa György nevet, a kórház valamikor Hunyadi Tüzérlaktanyaként működött, innen maradt meg a mai elnevezése is. Láthatóak fotók a dózsakerti vasúti felüljáró építéséről is. Az is elhangzott, hogy az első híd már megvolt a századfordulón, s ezen haladt át a Budapest – Új-Szőny vasútvonal. 

Dózsakert születése: fotók és történetek a múltból
Dózsakert és Bánhida néhány évtizede egészen máshogy nézett ki
Forrás: Tatabányai Múzeum/Dallos István

A világháborúban több találat érte, ezért 1948-ban ideiglenes, majd 1960-1962-ben építették meg a végleges hidat az akkor még Tatabánya-Alsónak nevezett állomás fölé. A gyalogos felüljárót külön építették hozzá az 1980-as években. 

Dallos István térképeket is hozott, a bányászati tevékenység mellett a közigazgatási elhelyezkedés is látszik rajtuk. Több panorámaképen jól látszik a fejlődés: ahogy lassan kiemelkedtek Dózsakert tömblakásai. Több ütemben jött létre a városrész jelenlegi képe, és építéssel, régi parasztházak, és többek között a 7Törpe kocsma bontásával is járt. Közben pedig felszámoltak egy régi temetőt, s ásatások is folytak a területen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában