2024.09.08. 14:03
Legenda szól a csatkai szentelt víz és imádságok erejéről
A hagyományok szerint minden évben szeptember elején, Kisboldogasszony ünnepén szervezik meg a csatkai búcsút és ez az idén sem volt másként.
Többen Vértessomlóról zarándokoltak, de Esztergomból, Tatabányáról, Oroszlányból és Bokodról is érkeztek hívők szép számmal a hétvégén. Évről évre több ezer ember megfordul a kuriózumnak számító csatkai búcsú helyszínein.
Nem véletlen, hogy az év ezen napjain a szokottnál nagyobb figyelmet kap a település. Csatka ugyanis része a Szent Mária útvonalnak és Kisboldogasszony napján tartott misére minden zarándokot szeretettel várnak. Szombaton este hat órakor dr. Székely János szombathelyi püspök celebrálta az ünnepi istentiszteletet. Később szentségimádással folytatódott a program.
A gyógyító vize miatt kegyhelyként, zarándokhelyként ismert település templomát ilyenkor ezrek keresik fel. Többen biztosra vélik, hogy energiamező húzódik a föld alatt, még többen vannak, akik szentül hiszik: az 1800-as évek legendája igaz. Igaz, miszerint ketten is visszanyerték látásukat, mert Csatka szent helyén imádkoztak.
GALÉRIA: Zarándokok ezreit vonzotta Szűz Mária a csatkai cigánybúcsúba (Fotók: F.P.)
Fotók: Flajsz PéterA színes forgatag egyébként egyszerre több célt is szolgált: a jó hangulat, a romazene és az ételkínálat garancia volt a jó hangulatra, de az imádkozni, és az elcsendesülni vágyók is ugyanúgy eljöttek erre a szent helyre. Igaz, ők néhány száz méterrel arrébb gyülekeztek és hatalmas virágcsokrokkal a kezükben léptek a szent szobor elé. Legtöbben egy egészséges jövőért tették össze kezüket és vetettek keresztet. A búcsú ma, szeptember nyolcadikán, vasárnap is folytatódott: 11 órakor volt az ünnepi szentmise, amin dr. Udvardy György érsek, a veszprémi főegyházmegye főpásztora celebrált.
A csatkai búcsú különleges szerepet tölt be
A XIX. század közepe óta vált zarándokhellyé Csatka, emiatt hazánkból és Európa több országából érkeznek zarándokok autókkal és buszokkal egyaránt. A település különleges szerepet tölt be a hazai és a nemzetközi cigányság életében, mivel az utóbbi évtizedekben éves találkozójukat a Szentkút mellett álló kegytemplom búcsújának idejére szervezik. Így vált eggyé a két ünnep és született meg a csatkai cigánybúcsú.
GALÉRIA: Arcok a csatkai cigánybúcsú forgatagából (Fotók: F.P.)
Fotók: Flajsz PéterGALÉRIA: Mulatozók a csatkai cigánybúcsún (Fotók: F.P:)
Fotók: Flajsz Péter
Kemma.hu videó
- Robotkutya járt a Kemma szerkesztőségében +videó
- Lovagok érkeztek a 11-es úton az esztergomi várba +VIDEÓ
- Megosztottság nélküli 5 évet kér Hernádi Ádám - megalakult a közgyűlés Esztergomban is +fotók, videó
- Sztárparádé az Edutus Sportgálán: olimpiai érmeseket díjaztak +videó
- Látványos videón a ledőlő tatai gyárkémény: mondjuk, mi lesz a helyén