2024.09.17. 14:33
Megmozdult Esztergom az árvíz ellen - a katonaság is megérkezett +FOTÓK, VIDEÓ
A Duna Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán felgyorsultak az események. Folyómenti települések mindegyikén gőzerővel zsákolják a homokot, építik a földgátakat. Az ártérben élők pedig amilyen gyorsan csak lehet, mentik, ami menthető.
Esztergomban a jelenlegi előrejelzések szerint 760 centiméter körül tetőzik a Duna szeptember 19-20-án. Szeptember 17-én 550 centimétert mért az Országos Vízjelző Szolgálat. A királyvárosban a máshonnan érkezett vízügyes szakembereken kívül a katasztrófavédelem és az önkéntesek, valamint a honvédség is készül a közelgő víztömegre.
Összefogott a királyváros
Szeptember 16-a hétfő délutántól várták az önkéntes segítőket a Horváth Géza sorra, Esztergom azon részére, amely a legközelebb esik a Dunához. Kedden reggel 8 órától pedig a belváros három pontján, a Kis-Duna sétány mentén gyülekezhettek az önkéntesek, ahol egy eligazítás után, a vízügyi szakemberekkel karöltve homokzsáktöltésre és pakolásra jelentkezhettek.
A helyszíneken gördülékenyen ment a munka, folyamatosan töltötték-szállították a homokzsákokat a Kis-Duna mellvédjéhez, amelyet eközben a vízügy szakemberei fóliáztak. A Kis-Duna egyelőre még a medrében volt, a mellvéd körülbelül 1/3-ánál állt ottjártunkkor. A prognosztizált vízállással azonban félő, hogy átbukkan a mellvéd tetején, átcsorogva a belvárosba.
A délelőtt folyamán a tatai Klapka György I. Páncélosdandár 54 katonája is megérkezett, itt is, ahogy Pilismaróton és Neszmélyen, homokzsáktöltés és -pakolás, illetve fóliázásban segítés lesz a feladatuk. Kozák Piroska őrnagytól, a Magyar Honvédség kommunikációs tisztjétől megtudtuk: a katonák 12 órás szolgálatban lesznek Esztergomban, reggel hat és este hat óra között.
Katonák és civilek rutinosan készülnek a nagy árhullámra Pilismaróton +fotók, videó
Esztergomba- Esztergomból szinte se ki, se be
Az esztergomi árhullám miatt több útszakaszt lezártak az elmúlt napon:
- A 11-es- út Pilismarót és Esztergom közti szakaszát
- A 11-es út Esztergomé s a 117-es elkerülő közti szakaszát
- Félpályán halad a forgalom a Dorogi úton a hatoskő táján,ugyanis ott is homokgátat építenek a Duna felőli sávban
- A vonat nem közlekedik Komárom és Esztergom között
- Esztergomon belül lezárták a Nagya Duna sétányra vezető Árok utcai hidat
- Lezárják a Nagy Duna sétányt
- nem lehet parkolni a Kis-Duna sétányon
- Fontos tudni, hogy a Mária Valéria hidat nem zárják le az autóforgalom elől
GALÉRIA: Árvízi védekezés Esztergomban, katonákkal (Fotók: F.M.)
Fotók: Feleki MariettaEsztergomba az elkövetkező napokban Dorog és Dobogókő felől lehet csak bejutni. . A Duna várható vízszintje eléri a Prímás szigetet is, így oda behajtani már nem lehet. Mint megírtuk, a szigeten levő intézményeket is bezárják egy időre. Emiatt például a MOL Esztergom kézilabdacsapata sem hazai pályán játssza következő bajnokiját.
Úgy tudjuk, a Vitéz János Gyakorló Iskolában is szünetet rendelnek el.
Kemma.hu videó
- Jön a trónörökös a magyar birkózó dinasztiánál: örömhírt jelentett be az olimpikon +videó
- Robotkutya járt a Kemma szerkesztőségében +videó
- Lovagok érkeztek a 11-es úton az esztergomi várba +VIDEÓ
- Megosztottság nélküli 5 évet kér Hernádi Ádám - megalakult a közgyűlés Esztergomban is +fotók, videó
- Sztárparádé az Edutus Sportgálán: olimpiai érmeseket díjaztak +videó