2024.09.17. 06:54
Molnár Attila elmondta, biztonságban van-e Komárom
Molnár Attila polgármester is bejelentést tett az árvízveszéllyel kapcsolatban. A város vezetője úgy fogalmazott: Komárom biztonságban van.
Molnár Attila Facebook-videóban jelentkezett be hétfőn Komárom oldalán, hogy beszámoljon az árvízi védekezésről és az árvízhelyzetről. Elmondta, részt vett a vármegyei védelmi bizottság ülésén, aztán a helyi védelmi operatív törzset is összehívta. Ezt követően helyszíni bejárást is tartottak a folyóparton.
A polgármester arról is beszélt, csütörtökön és pénteken várható a Duna tetőzése a város térségében, jelenleg 805 centiméteres vízállást jeleznek, amely minden idők második legnagyobbja lesz.
– Fontos volt az új gát megépítése, mert így el tudjuk mondani, Komárom akkor is biztonságban van, ha netán 9 méter víz jönne, rendkívüli árvízvédelmi intézkedésekre így nincs szükség – hangoztatta Molnár Attila. – Ennek ellenére a 8 méter vízzel meg kell birkózni, oda kell figyelni.
A monostori szabadstrand víz alá fog kerülni, így a környéken kiürítették a konténereket, a zsilipeket ahol kellett lezárták, ahol kellett kinyitották, telepítették a szivattyúkat is. Folyamatosan elemzik a helyzetet, készenlétben vannak.
A közlekedéssel kapcsolatban elmondta, a Komárom-Esztergom vasútvonalat lezárták, a járatok helyett pótlóbuszok járnak. A hét második felében azonban a 10-es út Neszmély és Süttő közötti szakaszát is lezárják majd. Ahogy azt a Vaol is megírta, a vámosszabadi hidat már lezárták, az ottani forgalom a Monostori hídra terelődik át. A közlekedési változásokról a cégeket is értesítették, mert érinthetik azok működését. Mindezek mellett Észak-Komárom polgármesterével, Keszegh Bélával is folyamatosan tartják a kapcsolatot.
– Lemondtuk a heti városi programokat, például az autómentes napot és a kulturális örökség napjaihoz kapcsolódó rendezvényünket – tette hozzá Molnár Attila. – Mivel 8 méter fölötti vízállás várható,
fontos, hogy minden erőnkkel a védekezésre koncentráljunk.
A civil szervezetek is arra kérjük, mondják le a hétre szervezett programokat és segítsék a védekezést, ha kell.
Komárom a környékbeli településeket is segítené
Mivel több környékbeli településen szükség lesz a lakosság segítségére, így a polgármester azt kérte, aki tud homokzsákokat rakodni, az jelezze ezt a [email protected] e-mail címen. A városházán és a városgazdánál is éjjel-nappali ügyelet biztosítja, hogy azonnal intézkedni tudjanak, ha valahol szükség lesz rá.
Híreink az árvízzel kapcsolatban, egy helyen:
Szeptemberi áradás a Dunán
- Árak árvíz után: forintokat vitt el a Duna a folyóparti ingatlanok értékéből?
- Kirúghatnak, ha árvíz idején munkaidőben önkénteskedni mész?
- Útlezárások az árvíz miatt: itt a pénteki lista!
- Vigyázat! Ezeken a helyeken nagy a fertőzésveszély!
- Két irányból támadta meg őket a víz, 13 napja küzdenek a tűzoltók