2024.09.10. 15:05
A nyúliak visszavágtak Komáromnak, kiderült, kinek hosszabb a palacsintakígyója
A hétvégén kiderült, a nyúliak megdöntötték a komáromiak júniusi palacsintarekordját. Bár az igazság ennél valójában árnyaltabb, cikkünkből az is kiderül, hogy miért.
Májusban a nyúliak 740 méteres palacsintakígyót készítettek, így az övék lett a leghosszabb palacsintalánc. A komáromiak azonban nem sokáig hagyták örülni őket, hiszen júniusban hatalmas összefogással készültek ők is rekordkísérletre.
A Szabadság téren már délután megkezdődtek a programok, amelyekhez sok helyi szervezet csatlakozott. A Street Generations air track szőnyeggel érkezett, a DiViSz arcfestéssel készült, a Kemence Egyesület kézműves foglalkozást tartott, a könyvtár pedig papírszínházzal vett részt a rendezvényen. A Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők, a Virgonckodó Játszópark, a máltaisok és a Vöröskereszt tagjai is képviseltették magukat.
A munkához rengeteg civil szervezet, valamint Keszegh Béla és Molnár Attila, Észak-, illetve Dél-Komárom polgármesterei is csatlakoztak. A komáromi palacsintakígyó végül 1010 méteres lett, így új magyar rekord született, amelyet Sebestyén István, a magyar rekordok regisztrátora hitelesített. A lánc mintegy 6200 Jókai-palacsintából állt.
A nyúliak nem akarják átadni a rekordot
A nyúliak mindössze szeptemberig vártak a visszavágással. A Kisalföld cikkében is írták, a Csili, Csoki és Csosza Fesztivál adott alkalmat az új rekord felállítására. 11 és fél óra folyamatos palacsintasütést követően sikerült 1120 méteres, új rekordot felállítaniuk.
– Egy maroknyi kis csapat sütötte a palacsintát és készítette a kígyót egész nap. De rengetegen maradtak kint szurkolni nekünk, este kilenc óra van és még mindig több mint ezer ember van itt velünk – mondta a Kisalföldnek Buzásné Kata szervező. – Komárom egy jóval nagyobb város, míg mi egy pici falu vagyunk, így embertoborzásban jobb helyzetben vannak. Épp ezért úgy éreztük, hogy nem akarjuk átadni ezt a rekordot. Ráadásul egy remek közösségformáló esemény is egyben, ami megmutatja, hogy bármilyen változások is jöjjenek, az itt élő emberek ugyanúgy támogatják és segítik egymást.
GALÉRIA: Komáromi Jókai-palacsinta rekordkísérlet (Fotó: K. D.)
Fotók: Körtvélyfáy DinaAz bizonyos, hogy a nyúliaknak van a leghosszabb kígyója, ám a leghosszabb Jókai-palacsintából készült lánc továbbra is a komáromiaké, hiszen a nyúli palacsinták hagyományos ízekben készültek. Hogy a Duna-parti városban terveznek-e újabb visszavágót, azt még nem tudjuk, de bizonyára kiderül majd, hogy a komáromiaknak a méret-e a lényeg.
Mi az a Jókai-palacsinta?
A Jókai-palacsinta a Komáromi Városmarketing Kft. és Sági Szilárd gasztrokibic közös találmánya, amelyet a Jókai-bableves ihletett. A fogás a KomGasztro című műsorban készült el először a gasztrokibic jóvoltából, amelynek receptjét is megosztották az érdeklődőkkel: a csülköt megfőzzünk, vörös, illetve fehérbabból, pirított hagymával, a csülök főzőlevével elkészítjük a babpürét, a palacsintákat megkenjük a babpürével, belekockázzuk a csülköt, feltekerjük, megkenjük tejföllel és a tetejére kolbász chipset szórunk.