Szomjhalál

A porzó táblák fölött gólyák, ölyvek körözve egerésznek. Itt-ott már a tarlót is hántják. A kenyérgabona betakarítása gyorsan haladt. Ám kevés és többnyire gyenge minőségű volt a termés. Ez idő tájt azonban köszönhetően az esős júniusnak még bízni lehetett a tengeriben és a szotyolában, hogy na, majd azok…

Aztán most áll a gazda a határban, a földje szélén. Nem veszi le a kalapját, hanem inkább a szemébe húzza, hiszen még mindig hétágra süt a nap, rekkenő a meleg. Meg, ha le is venné, legfeljebb a karimáját tördelhetné a markában. Két év után ugyanis ismét tragikus a helyzet a kukoricásokban. Az aszály tönkre tette a termést. Mindössze néhány centis csövek meredeznek az égnek. A tengeri leveleiből furulyákat „esztergált” a hőség.  Sok helyen nincs is mit betakarítani. Felesleges a kukoricatáblákra ereszteni a kombájnokat. Inkább az ekékre lesz szükség, hogy a gazdák legalább beszánthassák, a tavasztól gonddal, verejtékkel nevelt tengeri torzókat a keményre szikkadt talajba.

Félelmetes a látvány, és kukoricaföldek felől érkező hangok, a természet zenéje sem vidám. A néha meglibbenő szélre zizegéssel, halálos susogással válaszolnak a száraz szárak, az összepödrődött levelek. Ahogy most kinéz a tengeri, arra szokták volt mondani: élettelen. Úgy tűnik, hiába tanultuk, hogy a föld életet adó…