2024.06.11. 08:24
Ellopták az épülő pihenőpark térköveit
Új közösségi teret alakítanak ki Tardoson. A konditerem és a pihenőpark már készül. Azonban valaki ellopta az építkezéshez használt térkőveket.
Egy meglévő, de nem használt épületét és a mellette található területet szeretné a Tardos önkormányzata hasznosítani. A TOP Plusz program keretében egy kondi és pihenőparkot szeretnének kialakítani a területen.

Fotó: Beküldött
Csabán Béla, Tardos polgármestere a Kemma.hu kérdésére elmondta, hogy már évek óta tervezik, hogy felújítsák a régi, nem használt tűzoltó szertárat és a mellette lévő parkot is élettel töltsék meg.
A pihenőpark közösséget épít
A pályázatnak köszönhetően ez most megvalósulhat.
– Az épületet felújítottuk és a nyílászárókat kivettük. Így most egy szabadon bejárható, nyitott, fedett termet kaptunk, amiben egy konditermet alakítunk ki – magyarázta a polgármester,. Hozzátette: a konditermek eszközeihez hasonló, súlyzós, zárt rendszerű gépek lesznek az épületben, amikről nem lehet levenni a súlyokat.
– Az épület melletti zöld területből egy kis parkot alakítunk ki padokkal, szabadtéri sakkal. Az épület egy külön szobájában pedig lesz egy nagy asztal padokkal, itt akár születésnapot, kisebb rendezvényt is lehet majd szervezni. Bár a területen tüzet nem szabad gyújtani, ha hoznak magukkal egy kis gázrózsát, akár bográcsozni is lehet majd. A parkot és az eszközöket természetesen mindenki szabadon, ingyen használhatja – tette hozzá a település vezetője, aki azt ígérte, hogy a parknál közvilágítás is lesz.

Fotó: Beküldött
– A parkot azért hozzuk létre, mert szeretnénk összehozni az embereket. Azt feltételezzük, hogy mindenki normálisan fogja használni és toleránsak lesznek egymással az emberek. Ez a település közös értéke lesz, amire közösen kell vigyáznunk – szögezte le a polgármester.
Ellopták a térköveket
Azonban úgy néz ki, hogy nem mindenki szeretné, hogy az Alkotmány park megépüljön. Csabán Bélától megtudtuk, hogy valaki ellopta 20 négyzetméternyi térkövet.
– Közel húsz négyzetméter terület lefedéséhez szükséges tér és szegélykövet vittek el az építkezés mellől. Ez biztos, hogy szervezett lopás volt. Nem lehetett táskában, vagy talicskával elvinni a több mint 500 kiló követ. De személyautóval is legalább hármat kellett volna fordulni. Feltehetően kisteherautóra pakolták fel. Csak remélni tudom, hogy nem tardosi vitte el.
Bizalom
A polgármester szerint felmerül a kérdés, hogy van-e értelme fejleszteni, beruházni, ha ilyenek történnek?
– Mindenesetre szégyellje magát, aki ilyet tett. Talán, naiv dolog kérnem, hogy vigyék oda vissza, de hátha... Bízom benne, hogy a történtek ellenére érdemes fejleszteni a településen, mert ilyen nem fordul elő többet. A beruházást végző vállalkozó is felháborodott a lopáson, de nem akarja az önkormányzatot terhelni ezzel a költséggel. Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy bevállalja a veszteséget – köszönte meg a segítséget Csabán Béla, aki azt kéri, hogy ha valakinek van esetleg információja ez ügyben, akkor jelezze a hivatalban.
