2024.06.06. 16:38
Ismeretlen Esztergom címmel különleges élményt nyújtó könyv született Magyarország első városáról
Elfeledett művészek, pár évig működő kisvasút, bűncselekmények. Megannyi érdekességgel szolgál Aguera Zoltán: Ismeretlen Esztergom című kötete, mely révén új nézőpontokból ismerhetjük meg a várost. A szerzővel a kötet születéséről és a benne rejlő érdekességekről is beszélgettünk.
Aguera Zoltán lokálpatriótaként fiatalkora óta foglalkozik Esztergom helytörténetével. Első munkahelye is maga a bazilika volt, ahol számos érdekességet tanult a főszékesegyházról és magáról a városról is. Később idegenvezetések alkalmával bővítette ismereteit, mi több, alkalmanként ő is vezetett jórészt külföldi turistákból álló csoportokat a városban. A ma 29 éves fiatalember idővel azt is elhatározta, hogy az AlterEgom Egyesület égisze alatt – melynek alapító tagja – helytörténeti sétákat fog tartani a várhegyen és Esztergom különböző pontjain. A programok rendkívül sikeresek voltak.

Fotó: W.P. / Forrás: 24 Óra
– A sétákra való felkészülés közben igyekeztem mindig elmélyülni az adott témában. Rengeteg érdekességet tudtam meg, így egy idő után már arra gondoltam, érdemes lenne papírra vetni ezeket a történeteket. A célom az volt, hogy egy olvasmányos, de értékes tartalommal teli kötet jöjjön létre, hiszen a városról született eddigi kötetek általában vagy csak egy-egy alkotással foglalkoznak tudományos formában vagy éppen ellenkezőleg, rövid alapadatokat közölnek „színes-szagos” megjelenéssel. Az egyikből tehát hiányzik a forma, másikból pedig a tartalom A kettő ötvözésével született meg az Ismeretlen Esztergom – mondta.
A szerző saját bevallása szerint rengeteg adatbázist futott át, családfakutató szoftvert is használt, sőt egy berlini temetőbe, illetve egy luxemburgi könyvtárba is ellátogatott. Előbbi helyen Faragó József esztergomi származású grafikusnak, korának meghatározó karikaturistájának sírja, míg utóbbi helyszínen Várhalmi Anna nevű, Párizsban befutott énekesnő után kutatott.
– A kötet egyszerre „fotel és sétakönyv”. Tehát, ha valaki szeretné, akkor úgy fedezheti fel a várost, hogy közben elolvas egy-egy fejezetet. Ugyanakkor azoknak az olvasóknak is élményt nyújt, akik otthon, pihenés közben veszik majd kezükbe a művet, és ezzel együtt a várost – tette hozzá.

Forrás: beküldött
Aguera Zoltán elmondta, hogy a hivatalos bemutató június 7-én 17 órakor lesz Esztergomban, a Lipót-teraszon. Kíváncsian várja, milyen visszajelzéseket kap majd a könyve kapcsán, mely az AlterEgom Egyesület nélkül nem jelenhetett volna meg. Végül megjegyezte: egyelőre nem tervez folytatást, de a kutatómunka során az egyes témákkal kapcsolatban annyi plusz kérdés merült fel benne, hogy néhány év múlva akár újabb kötettel jelentkezne.
Bűnös város
A kötet több olyan klasszikus témát és helyszínt is érint, melyek mind a turisták, mind a helyiek érdeklődését felkeltheti. Olvashatunk arról, hogy egyeseknek mi volt a problémája a bazilika építésével, esetleg magával a templom kinézetével, hogy milyen titkos járatokat rejt a várhegy és mi lett a dezertáló katonák, részeg hajdúk sorsa a török háborúk alatt. Aguera Zoltán leszögezte: több tévhitet is eloszlat a kötetben.A szóbeszéddel ellentétben például nem Esztergomban található az ország első fedett uszodája. Többek között az esztergomi erdei kisvasútról, farkasokról és közerkölcsi botrányokról, gyilkosságokról is ír a könyvében.