2024.06.17. 19:52
Gólya Road Showt rendeztek vármegyénkben +fotók
Immár 16. alkalommal rendezték vármegyénkben a fehér gólyák meggyűrűzését. A nagy hagyományokkal bíró eseményre a szervezők minden évben sok szeretettel invitálják az érdeklődőket.
Tizenöt esztendővel ezelőtt született meg az az ötlet, hogy nagyszabású gólyagyűrűzésre invitálják a nagyérdeműt, akik a 16. Nagy Gólya Road Show keretein belül találkozhatnak a gólyafiókákkal, sőt a bátrabbak akár meg is simogathatják a megszeppent madarakat, akiket az esemény idejére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei egy darusautó segítségével kiemelnek a fészekből.

Fotó: Flajsz Péter / Forrás: Kemma/24 Óra
A kis gólyák alig pár hónap múlva már repülnek is a messzi Afrikába
Az érdeklődők számos hasznos és érdekes információt is hallhattak a gólyák életéről, fészkelési szokásaikról. A fiókák általában június 10. és 15. között érik el azt a kort, amikor már gyűrűzhetőek, de ez egy-két héttel akár el is csúszhat, ez nagyban függ a kora tavaszi időjárástól. A tapasztalatok alapján jellemzően 3-5 madarat nevelnek fel a szülők, akik miután megtanultak repülni akkor sem hagyják el az első otthonukat. Július első felében repülnek ki először a fészekből, amikor a szülők bevezetik a kicsiket a nagybetűs felnőtt élet rejtelmeibe. Ahogy a kis fehér gólyák megnőnek, egyre nagyobb távokat tesznek meg, így lesznek képesek arra, hogy ősszel elrepüljenek a messzi Afrikába.
Vármegyénkben ezúttal június 17-én tartották a gyűrűzést, amelyet a fehér gólyák fióka névadása követett. Bokodon a három-négy hetesre saccolt négy gólyafióka az Izabella, Bianka, Petya és a Pillangó nevet kapta az óvodásoktól és kisiskolásoktól.
A MME munkáját a road showban a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület, az E.ON Zrt. és a Duna–Ipoly Nemzeti Park segítette. A szervezők információi minden fészeknél sok-sok gyerek és érdeklődő követte árgus figyelemmel, akik számos hasznos és érdekes információt is hallhattak a gólyák életéről, fészkelési szokásaikról. Szerkesztőségünk a bokodi gyűrűzésen járt, ott például kiderült, hogy a fiókák a következő évben már nem feltétlenül ragaszkodnak „szülőfalujukhoz”, de a térségbe nagyon is visszatérnek.
GALÉRIA: Fehér gólya gyűrűzés Bokodon (Fotók: F.P.)
Fotók: Flajsz PéterMinden év júniusának közepén, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai felkeresik a fehér gólyák fészkeit, hogy meggyűrűzzék a fiókákat. A madárgyűrűzés módszertani története immár több mint száz esztendős múltra vezethető vissza Magyarországon. Ezeknek a jelöléseknek köszönhetően tudjuk, hogy fokozottan védett madarak ősszel melegebb éghajlatra, jellemzően Afrika déli területeire vonulnak.
Az MME munkáját az esemény szervezőinek beszámolója szerint minden fészeknél sok-sok gyerek és érdeklődő követte árgus figyelemmel.
Testközelből
Vármegyénkben ezúttal 14 településen kerül sor a fehér gólyák meggyűrűzésére, hétfőn Bokod mellett Banán, Ácson, Nagyigmándon, Tárkányban, Császárban, Kecskéden, Környén, Tatán, valamint Naszályon találkozhatott a lakosság az egyik legkedveltebb madarakkal. Aki lemaradt, ne bánkódjon, hiszen csütörtökön Tarjánban (8.30 - Vadász út 11.), Naszályon (10 óra - Grébicspuszta), Mocsán (10.40 - Kis utca 13.), továbbá Szőnyön (11.30 - Szőnyi út 6. és 12.20 - Szabadság utca 2.) bepótolhatja az élményt. Az eseményre kilátogatók rövid helyszíni ismertetővel és fióka-névadással várják az érdeklődőket, akik testközelből is találkozhatnak a kedvelt madarakkal. A programon való részvétel természetesen díjtalan.