2024.03.12. 06:43
Tudásukat bővíthették a diákok baleset- és bűnmegelőzés témákban is
Ha nem figyelünk, akár az utak mentén, akár az interneten, könnyen áldozattá válhatunk. Ezért is fontos, hogy az általános iskolások is megfelelő képzésben részesüljenek, az új ismeretek, tudás által pedig kellően körültekintőek és óvatosak lehetnek egy-egy szituációban.
Hétfőn előbb a tatabányai Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskolában tartottak előadást, majd az esztergomi Prímási Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda Helischer József úti tagintézményben – vagyis a régi Gyakorló iskolában – bővíthették tudásukat baleset- és bűnmegelőzés, valamint közlekedésbiztonság témában a fiatalok.

Fotó: W.P. / Forrás: 24 Óra
Mindkét helyszínen az Oroszlányi Rendőrkapitányság állományában rendőrként dolgozó Soha János, a Dadi Polgárőr Egyesület elnöke tartott előadást a jelenlévőknek. Esztergomban elsőként bemutatta Kun Csabát, a Komárom-Esztergom Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökét, valamint Kemecsi Lászlót, az Esztergom Városi Polgárőr Egyesület elnökét.
Soha János első témaként az online térben a diákokra leselkedő veszélyeket elevenítette fel. Különösképpen a közösségi oldalakra tért ki, ahol akár a bűnözők álprofilokon keresztül léphetnek kapcsolatba a fiatalokkal, ezért azt javasolta az iskolásoknak, hogy ne fogadják el a kérelmet, ha ismeretlen személyek ismerősnek jelölik őket. Mindemellett arra kérte a gyermekeket, hogy engedély nélkül ne töltsenek fel egymásról felvételeket az internetre, mert ez a cselekedet számos konfliktust szülhet.
Közlekedésbiztonság terén is bővítették tudásukat
Az előadó a diákokkal együtt átismételte azt is, hogy gyalogosként a zebrán való áthaladás előtt először balra, majd jobbra és újra balra kell tekinteni, így kell ugyanis leellenőrizni azt, hogy valóban biztonságosan át tudunk-e kelni az úttesten.
Harmadik téma volt a kerékpáros közlekedés. A bicikli tartozékain túl, arról is beszéltek, hogy az egyirányú utcában kerékpárral csak akkor hajthatunk forgalommal szemben, ha erről külön rendelkezik egy kiegészítő tábla.
A láthatósági mellény, valamint a biztonsági öv használatáról is szó volt, továbbá Soha János a balesetveszélyes szituációk elkerülése érdekében arra kérte a diákságot, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek elektromos rollerekkel vagy kerékpárral. Az előadás végén szórólapokat és kisebb ajándékokat osztottak ki a gyermekeknek.
Kedden az esztergomi Prímási Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda Kiss János vezérezredes úti intézményében – vagyis a Mindszenty-iskolában – is lesz képzés.
Képzés
A Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) 1,2 millió forintos támogatásával a Komárom-Esztergom Vármegyei Polgárőr Szövetség szervezésében „bűnözés és a közlekedésbiztonság területén jelentkező új kihívásokra adandó válaszokból” tart képzést a diákoknak. Vármegyénkben Esztergomban és Tatabányán, vagyis a két megyei jogú városban három oktatási intézményben mintegy 500 diáknak nyílik lehetősége arra, hogy új, egyben fontos ismereteket szerezzen.