Jegyzet

2024.02.22. 21:00

Folyók

Gyógyszertárunk előtt soromra várakozva kezdtem el magamban szerdán cáfolni az egyik görög filozófus mondását. Senki sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.

Amikor gyógyszereim kiváltására három hónappal korábban érkeztem a lépcsőre, mögém ugyanaz az az úr sorolt be, mint most. Egy csoportba jártunk óvodába, osztálytársak voltunk az általános iskolában, középiskolában egymás mellett volt a tantermünk. Az előző körben, számomra minden előzmény nélkül, egy apostolról olvasott fel jó sok mondatot okostelefonja segítségével. Most maradt ugyanabban a mederben. Jelezte, hogy a római katolikus egyház ma tartja Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepét. Évfordulója van annak, hogy Krisztus az apostolt az egész keresztény egyház fejévé emelte. Sorra kerültem, barátom még utánam szólt, hogy a mai csütörtök Üszögös Szent Péter napja. Elérte célját. Hazaérve nyomozásba kezdtem. Egy szakszótár szerint az üszög elszenesedett fadarabot, elhalt emberi szövetet, gabona-betegséget is jelenthet. Hogyan kapcsolódhat ez az apostolhoz? Félrehallásról lehet szó. A Szent Péter trónja/székhelye fordulat régi magyar fordítása Szent Péter ü székössége fordulat volt. Ebből alakulhatott ki az üszög. Ezen a napon minden munkát kerülni próbáltak az emberek.

Nem ez az egyetlen félrehallás történelmünkben. A folyók azért tudják, merre kell haladniuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában