2023.09.12. 18:47
Meddig bújócskáztak a nappal a tatabányai csillék az égen? (PODCAST)
Rendkívüli adásához érkezett a Képes történelem című beszélgetés-sorozat tizennegyedik részében. Dallos István fotóművész, helytörténész nemrégiben megjelent a Csillék az égen című kötetéről beszélgetett a stúdiónkba Sugár Gabriella újságíró.

Dallos István Sugár Gabival beszélgetett
Forrás: Kemma.hu
A kötet a csilleszállítást mutatja be, amikor a város egét megannyi szerelvény szelte át folyamatosan naponta.
Dallos István felvezetőjében egy személyes emléket idéz meg, amikor anyai nagyapjával sétálva nézték a csillék monoton zakatolását. Nagyapja ekkor mondta azt: csillék az égen bújócskáznak a nappal, és fogócskáznak a felhőkkel. Fényképek készítésekor pedig úgy érezte, valahogy mindig ez a nagyapai mondás vezérli.
Több fotót is kiemeltünk. Az első a szögállomás Ótelepen, a második az Ótelepi gépüzem. A harmadikon az látszik, ahol a kötélkapcsolókat javították. A negyedik az oroszlányi pályán a majki szögállomás. Ezt követi az oroszlányi pálya építését, a kötélkarmatyúk szerelését ábrázoló fotó. Az utolsó pedig a kötet címlapja.

Forrás: Beküldött

Forrás: Beküldött

Forrás: Beküldött

Fotó: Dallos István / Forrás: Beküldött

Forrás: Beküldött

Forrás: Beküldött
Kemma.hu podcast
- Utolsó pillanatos jelmeztippek: könnyebb, mint gondolnád (PODCAST)
- Tértisztítás Valentin-napon - Podcast
- Új buszokat, új kórházat, megújuló pályaudvart kaphat a megyei jogú város - Podcast
- Nekem is furcsa kimondanom, de ez lesz életem első kiállítása — Fotókiállításra készül az oroszlányi tehetség
- Lázár János elárulta, mi vár az autósokra az M1-es autópálya bővítésekor