2023.09.17. 15:03
A történelem sötét korszakaiba vezetnek a Jóna Imre helytörténész kutatásai - PODCAST
A tatabányai Bányásznapi ünnepségen Solymos Mihály-díjat vehetett át Jóna Imre történelemtanár, közgazdász, politológus, helytörténész. Sugár Gabriella beszélgetett a kutatásairól, a nemrégiben megjelent Fejezetek Tatabánya város elődközségeinek életéből, képviseleti munkájáról a várossá egyesítés előtt (1944-1947) című könyvéről.
Jóna Imre már felnőttként, munka mellett szerezte meg diplomáit, majd pedagógusként dolgozott, s a Sárberki Általános Iskola igazgatójaként ment nyugdíjba. Azóta végez kutatómunkát, amellyel a város évtizedekkel ezelőtti történetébe, az akkor itt lakók életébe enged bepillantást. Többször olyan témákat dolgoz fel, amelyekről generációkon át nem lehetett beszélni.
Az elődközségek életének feldolgozása után jelenleg a tatabányai rabtáborok és a besúgórendszer feldolgozásán munkálkodik. Beszélt arról, hogy a térségben lévő rabtáborokban, kényszertáborokban 1952 és 1956 között hány ezer ember dolgozott. Jóna Imre kutatómunkája elismeréseként 2008-ban Bánhidáért, 2010-ben Sárberekért Emlékéremben majd 2021-ben Cena Kehila díjban is részesült.
Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on!
Kemma.hu podcast
- Fókuszban a karate: Munczer István szívén viseli az utánpótlás jövőjét - PODCAST
- Nők és a(z)….önbizalom – új sorozat Bánfi Andreával - PODCAST
- Zafír kutya csodát tesz a gyerekekkel Tatán (PODCAST)
- Eláruljuk, mi a közös a legendás Titanicban és a Bánhidai Erőműben (PODCAST)
- Készül a Furcsa pár női változata - erről is mesél a tatabányai Orfeusz vezetője (PODCAST)