2023.08.12. 09:05
Restaurálni szeretnék Környén a Rózsafüzér Királynéja című festményt
A Környe Római Katolikus Plébánia és a Három Királyok Alapítvány az önkormányzat támogatásával idén három közösségi eseményt valósít meg - adta hírül honlapján a település.

Restaurálni szeretmék a képet
Forrás: kornye.hu
Az első programként egész napos kirándulást szerveztek Bodajkra és Székesfehérvárra, augusztus 6-án jótékonysági koncertet tartottak, októberben pedig Pálmai Árpád egyházzenész koncertjére várják majd az érdeklődőket.
A Tatabányai Bányász Fúvószenekar jótékonysági koncertjét a kedvezőtlen időjárás miatt nem a Plébánia udvarán, hanem a Római Katolikus Templomban hallgathatta meg a nagyérdemű, akiket Visnyei László plébános köszöntött. Az egy órás koncerten Solecki Szilárd és Soltész Kálmán karnagyok vezényeltek, a zenekar előadásában filmzenék, hagyományos fúvószenék, indulók és népdal átíratok csendültek fel.
A szervező Környe Római Katolikus Plébánia és a Háromkirályok Alapítvány idei célgyűjtése a Rózsafüzér Királynéja című festmény restaurálására irányult. A felújításra 200 ezer forint támogatás gyűlt össze a résztvevők adományából, a restaurálás várhatóan novemberre készül el.
A templom felújítása is folytatódik, Környe Község Önkormányzatának 13 milliós támogatásából októbertől teljesen megújul az orgona, a munkálatok várhatóan egy évig tartanak. A rekonstrukció megvalósítását nagyszabású koncerttel ünnepli majd meg a plébánia és az alapítvány.