Páfrány

2023.08.28. 19:55

Csatornában élt, de Csolnok jelképe lehet Dezső

Csatornában nevelkedett, a községi uszodában lelhet végső otthonra Dezső, Csolnok új „lakosa”, aki már az államalapítási ünnep alkalmából a Szent János parkban megtartott filmvetítésen bemutatkozott a nagyközönség előtt. A tervek szerint a falusi rendezvényeken rendre találkozhatunk majd vele.

Kemma.hu

Báthori Erika (balra), a páfrány keresztanyja és egyik megtalálója megmutatta a jelenlévőknek a növényt, ami az esővízgyűjtő csatornából nőtt ki

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

– Sosem volt közönséges páfrány, titkon mindig azt gondolta, hogy többre viheti az életben. Egy szép napon felkerekedett, világot akart látni. Kalandvágyból a szél hátára feküdt, majd engedte magát sodródni folyókban, csatornákban, különböző zsilipeken csusszant át. Egy nagy vihar idején éppen nálunk, Csolnokon pihent meg, a művelődési ház mellett – ezekkel a gondolatokkal kezdődik Dezső története, aki a minap láthatta meg a napvilágot. A maga szó szoros értelmében nem tudni, hogy mikor született, mindenesetre már néhány hónapja ott élhetett a faluközpontban. 

Báthori Erika, a páfrány keresztanyja elmesélte, hogy a Csolnokért Baráti Kör gyűlését követően a művelődési ház mellett, az Akácfa utca irányába tartottak hazafelé, amikor azt mondta szomszédasszonyának, nézze már meg, hogy milyen növény bújik meg a rácsok alatt. Már akkor elhatározták, hogy kiszedik onnan a különleges helyen megbújó példányt. 

– Kolonics Péterné, a település polgármestere is támogatott minket ebben, majd kitaláltuk Dezső történetét, és létrehoztuk a Facebook-oldalát. Boldizsár Ildikó meseterapeuta-etnográfus-író is említi ezt a legendát, miszerint Szentiván-éjkor a páfrány nem mert előbújni, mert aki éjfélkor leszakítja virágát, az megérti az állatok nyelvét. Ezért aznap átvisszük majd az uszodába, ahol őrizni fogjuk, és éjszakai csobbanás is lesz. Aztán a tervek szerint mindenhová magunkkal visszük majd – mondta a kezdeményezés ötletgazdája. A kiszabadításkor a községi hivatal munkatársai szerszámokat ragadtak, felszedték a rácsot, majd óvatosan kiemelték a növényt a csatornából, hogy ne sérüljön meg a gyökere. 

– Szervusz, Dezső! – köszöntötte Kolonics Péterné az új lakost, és ekkor derült ki, hogy igazából nem egy-, hanem kétfajta növény rejtőzött a fél méteres mélységben. Végül belehelyezték az egyedi, Báthori Erika által díszített, címeres cserépbe. 
Azt is megtudtuk, hogy Dezső átmenetileg a művelődési házban fog lakni, amíg el nem jön a végleges költözés pillanata. Ahogy Keszthelynek Totó, a hattyú, úgy mostantól Csolnoknak a csatornából mentett növény lesz a jelképe. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában