Tíz év garancia

2023.07.15. 21:35

Ötmillió eurót költött Észak-Komárom az utak felújítására

Befejeződött Észak-Komáromban az átfogó út- és járdafelújítás, amely még tavaly augusztusban kezdődött. Összesen 15 útszakasz újult meg a város különböző részein – tájékoztatott az önkormányzat.

Átfogó út- és járdafelújítást valósítottak meg Észak-Komárom

Forrás: komarno.sk

Fotó: komarno.sk

Az 5 millió euró – megközelítőleg 2 milliárd forint – összértékű felújításokat még tavaly szavazta meg a képviselő-testület, ez a második nagy projekt, melynek keretében több utca megújul Észak-Komáromban – írta a szlovák hírügynökségre (TASR) hivatkozva a parameter.sk.

A kivitelező az Eurovia SK volt, a város hitelből fedezi a munkát. „Tíz év alatt törleszti a költségeket a város, a kivitelező pedig 10 év garanciát vállalt a munkákra, és ezalatt a saját költségén kijavítja a keletkező hibákat” – mondta Keszegh Béla polgármester.

Több mint 42 ezer négyzetméternyi területen cserélték ki a burkolatot, tájékoztatta a TASR-t Simona Tančáková, az Eurovia SK szóvivője, emellett csaknem 5000 négyzetméternyi járdafelületet újítottak fel.

Jelenleg a Harcsási út (Harčášska) felújítása zajlik a Vág-hídtól a szociális lakásokig, 1,2 kilométeres szakaszon, 460 ezer eurós költséggel, melyet a Belügyminisztérium roma közösségek megsegítésére kiírt pályázata keretében finanszíroznak, felújították és mintegy két méterrel kiszélesítették az utat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában