2023.07.18. 20:30
300 ezer euróból épül több száz új parkoló Észak-Komáromban
Több száz új parkolóhely épül idén Észak-Komáromban, ezek többsége városi pénzből, összesen 300 ezer euróból, azaz több mint 110 millió forintból. Helyi vállalkozók is nyitottak arra, hogy finanszírozzák parkolóhelyek kialakítását közterületeken, amelyeket aztán bárki használhat a jövőben.

Több száz új parkoló épülhet Észak-Komáromban
Forrás: komarno.sk
Fotó: komarno.sk
Összesen 300 ezer eurót hagyott jóvá az önkormányzat parkolók létesítésére az elmúlt üléseken – olvasható a város honlapján. Az új parkolási rend előkészítésével felmérték, hol a legnagyobb a hiány, ezeken a helyeken épülnek majd az új parkolók. A következő helyszíneken: a Belső körúton (Vág-hídtól mindkét oldalon) három különböző helyszínen nagyjából 30 parkolót alakítanak ki, az Aranyember utcájában (VII-es lakótelep) 21-et, az Eötvös utcával párhuzamosan, a toronyházak és a temető fala közötti bekötőút mentén (a 100 Ima kápolna közelében) 43-at, a közeli Páva utcában (VII-es lakótelep) 12-t, a Damjanich utcában pedig 21-et.
Utóbbi helyszínen egy külön bekötőutat is kiépítenek, amely az újonnan létesülő parkolókhoz vezet majd. Ezek a parkolóhelyek zúzott köves megoldással és szegélyekkel épülnek. Egyrészt azért, mert nem előnyös mindent lebetonozni, mert úgy nem folyik el az esővíz, a zúzott kő viszont átereszti. Másrészt utóbbi gyorsabban kivitelezhető, egyszerűbb engedélyezéssel. Egyetlen kivétel akad, ahol leaszfaltozott parkolóhelyek lesznek, mégpedig a Belső körút Vág-hídhoz közel eső részén.
Ezen kívül pályázati támogatásból is létesülhet 22 parkolóhely a Tó utca mentén. Az önkormányzat a Környezetvédelmi Alaphoz (Envirofond) nyújtott be kérelmet, jelenleg ennek elbírálására várnak.
Akár további több száz új parkoló is létesülhet úgy, hogy közben nem kell erre a városi kasszából költeni. Jelenleg több komáromi vállalkozóval is zajlik az egyeztetés arról, hogy saját beruházással, közterületen építsenek ki új helyeket. Ezeket a későbbiekben bárki ingyenesen használhatná, ugyanakkor a vállalkozóknak is érdekében állna. A II-es lakótelepen, a Singellőben és a belvárosban is épülhetnek ilyen formában parkolók.