Beruházás

2023.06.23. 09:00

Utcabútorokat újítanak fel Esztergom két parkjában

Megkezdődik a Szent Anna temető és a Bem tér padjainak és hulladékgyűjtő edényeinek felújítása. A rendszerváltás után hosszú évek után elhanyagolt állapotban lévő Szent Anna temető az előző ciklusban újult meg teljesen, illetve felállították az első- és második világháborús katonai- és civil áldozatainak emlékművét.

Pöltl Zoltán
Utcabútorokat újítanak fel Esztergom két parkjában

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Zoltán

Esztergom egyik nagyforgalmú bevásárolóközpontjának és gyorséttermének tőszomszédságában található a Szent Anna temető, mely tulajdonképpen elsősorban egy gesztenyefa ligetben található háborús emlékpark. A nemzetközi egyezmények alapján korábbi ciklusban újították fel itt 2017-ben a szovjet katonai sírokat, illetve az orosz fél kezdeményezésére felállították a hadisírok közelében Vlagyimir Szurovcev oroszországi szobrász A béke angyala című közel 3 méteres szobrát is. 

2018-ban az első világháborúban Esztergomban és környékén katonai és civil áldozatok emlékművével gyarapodott a temetőpark. Ez elmúlt években az emlékpark utcabútorai elhasználódtak, most a padok és hulladékgyűjtő edények javítására kerül sor. A városházi hírben az is olvasható, hogy a Szent Anna temető mellett a Bem téren, azaz a vasútállomásnál lévő parkos részen hasonló felújítás kezdődik meg, számoltak be a város honlapján.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában