Íjászkodás

2023.06.03. 20:30

Történelmi íjászversenyt szerveztek Tatán +fotók

Sokan hagyományörző ruhában vettek részt a versenyen, ahol 24 pályán kellett teljesíteni.

Kemma.hu

A tatai versenyeken inkább kisebb távokat tűznek ki, azonban a célok elhelyezésével nehezítik a feladatot

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

Több, mint száztízen neveztek be a XVI. Tatai Történelmi Íjászversenyre, amit a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület íjász szakosztálya, a Tatai Celőkék szervezett. Az Esterházy kastély előtti téren, egészen a Tamás szikláig, illetve a kastély udvarában is voltak pályák, amiket a versenyzőknek teljesítenie kellett. 

Kovács-Pataki Krisztián, a szakosztály vezetője elmondta, hogy 5 korcsoportban nevezhettek a versenyzők egyéniben és csapatban a legkisebbektől az aggastyánokig. A kategóriák között pedig a történelmi íj, a botíjak, a vadász íjak, és a természetes anyagú íjak szerepeltek. Bár a versenyen nem volt kötelező a viselet, sokan hagyományörző ruhában jöttek. Az első helyezett csapat elnyeri Tata város vándordíját, amit Cs. Kiss Ernő készített. Egymást követő 3 versenyen kell elnyerni, hogy a csapat végleg megtarthassa.

– A történelmi íjászversenyeken a Magyar Íjász Szövetség előírásai szerint huszonnégy darab célnak kell lennie. Ezekből nyolc darabnak klasszikus céltábláknak kell lenniük, nyolc darabnak 3D-s állatoknak, amikre szintén fel vannak festve a szívből kiindulva a célkörök. Illetve nyolc darab ügyességi cél is van, amik elhelyezésük miatt jelentenek nehézséget. Például az egyik ilyen táblát, amire egy katona sziluettje van festve, meg van döntve, így kell célba találniuk a versenyzőknek - mutatta a célpontokat a szervező, aki hozzátette: a versenypályák berendezésénél mindig figyelembe veszik a hely adottságait. A szabályzat szerint 4 métertől 30 méterig lehet kihelyezni a céltáblákat. 

A tatai versenyeken inkább kisebb távokat tűznek ki, azonban a célok elhelyezésével nehezítik a feladatot.

– A célokat magasabbra tesszük, vagy megdöntjük, esetleg az árnyékok nehezítik a versenyzőket - magyarázta az íjász. A tatai versenyre az ország több városából is érkeztek a versenyzők. Az eseményt mindig június első szombatján, a Tatai Patara utáni hétvégén szervezik meg, így minden versenyző előre tud szervezni a naptárában. Aki a területi versenyen meglövi az egyéni kvalifikációs szintet, az megszerzi a nevezési, illetve indulási jogot az Országos Bajnokságra. 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában