2023.06.19. 16:20
Ennyivel támogatták a bizottságok májusban az esztergomi ügyeket
Bizottságokra átruházott hatáskörben hozott döntésekről adtak tájékoztatást az esztergomi képviselő-testület június 15-ei ülésén. A szöveg – melyet a városházi honlapra is elhelyeztek – a különféle támogatásokról, beszerzésekről szól, cikkünkben ezt a tájékoztatót szemelvényezzük.

A bizottságok által támogatottak között van a Esztergomi Futóművek csapata is (a képeken egy 2019-es eseményük látható)
Forrás: 24 Óra
Fotó: P. O. Z.
A fent idézett tájékoztatóban a Közjóléti, Egészségügyi és Nemzetiségi Bizottság döntéseiről szólva megállapították, hogy a májusi ülésén 59 főnek, összesen 940 ezer forint települési támogatást szavaztak meg, emellett döntésük alapján 21 főnek adtak 7200 forint havi lakásfenntartási támogatást. A bizottság arról is döntött májusi ülésén, hogy két esetben köztemetési támogatást adnak két temetésre.
A Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság májusi ülésén egy ügyben döntött, melynél az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület 10. Bambergi Futófesztiválon való részvételére 420 ezer forintot szavazott meg. Ugyancsak a fent idézett májusi időszakban hozott döntéseket a Közbeszerzési Bizottság, mely a „Bazilika lépcső és Belvárosi Kálvária stációinak felújítását” témában írt ki közbeszerzést a 2022 decemberében a Kisfaludy 2030 Zrt. és a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. közötti támogatói okirat alapján.
A beruházás fedezete a 2023-as esztergomi költségvetésben már szerepel. Szintén ez a bizottság döntött májusban „Esztergom közterületeinek szezonális virágosítási munkálatainak elvégzéséhez szükséges növényzet beszerzéséről”, melyet dologi kiadások, anyagbeszerzés, szolgáltatás igénybevétele szerint 20 millió forinttal biztosítanak. A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Kulturális Bizottság május ülésén 300 ezer forint támogatás mellett döntött az Esztergom-Cambrai Baráti Társaság részére, mely szervezet utazási, étkezési és belépőjegy költségekre a támogatási szerződés szerint.