Köszönet

2023.06.06. 20:20

Búcsúzik a kisbéri Petőfitől Varga Melinda igazgatónő

33 évnyi pedagógusi és 10 év vezetői munka után búcsúzik a kisbéri Petőfi Sándor Általános Iskola vezetője, Varga Melinda.

Kemma.hu

Varga Melinda igazgatónő és Sinkovicz Zoltán polgármester

Forrás: Kisbéri Polgármesteri Hivatal/Facebook

Kisbéren a pedagógusnapi köszöntéseket követően az elbúcsúzó Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatónőjét méltatták. Varga Melinda a gimnázium elvégzése után 1987-ig az Ászári Jászai Mari Általános Iskolában dolgozott képesítés nélküli nevelőként. Általános iskolai tanári végzettségét három évvel később szerezte meg az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán, majd egykori iskolájába, a Kisbéri Petőfi Sándor Általános Iskolába fel is vették tanítónak. Nagy lelkesedéssel kezdte meg a tanári pályát napközis nevelőként. 1999-ben nyelv- és beszédfejlesztői pedagógusi, majd 2002-ben gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos tanári végzettséget szerzett. 

Munkáját a gyermekek iránti szeretet, az iskola iránti elkötelezettség jellemezte mindvégig. Nagy türelemmel, odaadással fordult és fordul ma is a tanulásban akadályozottak felé. 

Tanítóként és osztályfőnökként megannyi program megálmodója, szervezője, lebonyolítója és egyben résztvevője is volt. Teherbírása, precizitása, elkötelezettsége és jó kapcsolatteremtő képességének is köszönhetően 2010-ben az iskola akkori igazgatója, Vida Gyuláné őt kérte fel az igazgató helyettesi feladatok ellátására.

Varga Melinda 2010-től 2013-ig igazgatóhelyettesként is maximális helytállással látta el a feladatokat. Ezzel párhuzamosan 2009-től 2011-ig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen elvégezte a közoktatásvezető képzést. 2013. január 1-jétől megbízott igazgató lett, 2014. augusztus 16-án a Petőfi iskola tagintézmény-vezetőjének nevezték ki, amely megbízatást 2019-ben meghosszabbítottak. 

Irányítása alatt végig szem előtt tartotta mind a gyerekek, mind a kollégái érdekeit. Nagy teherbírású vezetőként gyakran a feladatain túl is felvállalt és elvégzett munkákat, hogy tehermentesítse vagy könnyítse munkatársait az iskolai teendőkben. Olyan munkahely megteremtésén fáradozott, amely minden dolgozó számára alkotó légkört teremt és biztonságot nyújt.A ma már felnőtt diákjai is nagy szeretettel gondolnak vissza rá és a közös órákra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában