2023.06.19. 10:00
Azt állították a tűzünnepen, „Robi ivott a csodaturmixból”
Tűzünnepet ültek szombaton Azaumban. A résztvevők közösen vonultak fel a településen, ókori játékokban próbálhatták ki ügyességüket, majd egészen estig folytatódtak a programok a római táborban.

Oláh Róbert lett az ókori játékok abszolút győztese: négy kategóriából hármat is megnyert, nyereményeit Beró Lászlótól vette át
Forrás: 24 Óra
Fotó: Viszló Balázs
Török Tímea, a művelődési központ intézményvezetője elmondta, délelőtt a Szelindek zenekar kíséretében vonultak fel a hagyományőrző csapatok, egészen a Petőfi térig, ahol olimpiai lángot gyújtottak, majd a lánggal visszatértek a táborba. Ezt követően négy kategóriában mérkőztek meg egymással a résztvevők. A torna abszolút győztese Oláh Róbert volt, aki három versenyszámban is diadalmaskodott, az általános vélekedés szerint „Robi ivott a csodaturmixból”.
Délután volt a hivatalos megnyitó, amelyen először a Sün Balázs Óvoda gyerkőcei léptek fel, akik minden azaumi programhoz lelkesen csatlakoznak.
Beró László is köszöntötte a résztvevőket, aki elmondta, az azaumi programokban van egyfajta folytonosság, ugyanakkor minden alkalommal változtatnak is egy kicsit a programokon, még izgalmasabbá téve eseményeiket. A rendezvényen Orot Istvánt, a Király Zsiga-díjas népi iparművészt is köszöntötték, akit nemrégiben polgármesteri dicséretben részesített a képviselő-testület, az elismerést pedig ez alkalommal vette át a polgármestertől. Orot István minden azaumi programban segít, műhelyében várja a résztvevőket.
Felvonulás az almásfüzitői Tűzünnepen
Fotók: Viszló BalázsMolnárné dr. Taár Izabella, a járási hivatal vezetője arról beszélt, nagyszerű dolog az, amikor valaki kutatja a gyökereit és meg is találja azokat. Visszaemlékezett azokra az időkre is, amikor elkezdődtek az ásatások a településen. Hozzátette, jó látni az itt megtalált római kori emlékeket az azaumi kiállítótérben.
A hangulatról egész nap gondoskodott a Szelindek zenekar, amelynek során Szőke Attila őstermelő méhész is bepillantást engedett szakmája titkaiba. A Maszk Bábszínház a Mátyás király bolondos bolondja című mesével érkezett, majd a Legio Brigetio lányai ókori táncot lejtettek. A római táborban található kiállítótér a tatai Kuny Domokos múzeumhoz tartozik, amelynek muzeológusa, Csikós Gábor invitálta tárlatvezetésre a résztvevőket.
Mindemellett volt kirakodóvásár, az azaumi műhelyek pedig kézműves programokkal vártak.
A nap során rabszolgavásár, gladiátori párviadal, viseletbemutató ugyancsak szerepelt a programok között. A barbár faluban tartották a tűzszertartást, majd a tűzshow zárta a napot a táborban.
Megnyitották a Tűzünnepet az Azaum Római Táborban
Fotók: Viszló Balázs
