Trianon

2023.06.04. 18:50

A Nemzeti Összetartozás Oszlopára tűztek szalagokat Esztergomban

A meghívót kiadó Fidesz Esztergomi Szervezete mellett további öt másik esztergomi és egy párkányi jobboldali szervezettel közösen tartották meg június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napját Esztergomban.

Pöltl Zoltán

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Zoltán

Az Országzászló emlékműnél megrendezett eseményen Steindl Balázs, a Fidesz esztergomi szervezetének elnöke és Bánhidy László nyugalmazott tanár mondott beszédet a 103 évvel ezelőtti trianoni diktátumra emlékezve. Steindl Balázs beszédében rámutatott, hogy Trianon okán meg kell emlékezni 325 ezer elcsatolt négyzetkilométerről, 3 és fél millió magyar emberről, akik egy tollvonással idegenbe szakadtak. 

Mint Bánhidy László kihangsúlyozta: „Óriási erőt ad az az irány, amelyet most tapasztalhatunk: a határon túli magyarságnak óvodákat, iskolákat, műemlékeket építünk, renoválunk, kulturális rendezvényeket támogatunk. Nagyon sokat jelentenek ezek nekünk magyaroknak ezek a fejlemények az nemzeti összetartozás tekintetében.” Az esemény zárásaként a résztvevők a hagyomány szerint nemzetiszínű szalagokat kötöttek a Nemzeti Összetartozás Oszlopára.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában