Testületi ülés

2023.05.31. 13:55

Kevesebb lesz a szúnyog Komáromban - pályázattal gyérítik a vérszívókat

Újabb pályázatokat nyert el az önkormányzat, illetve a szúnyogok gyérítése is megkezdődik – derült ki a szerdai komáromi testületi ülésen.

Kemma.hu

Már ezen a héten gyérítik a szúnyogokat Komáromban

Forrás: Kisalföld

Fotó: Illusztráció: Nagy Gábor

A komáromi rendőrkapitányság megtartotta beszámolóját, illetve bruttó 6 millió forint támogatást kértek az önkormányzattól fejlesztési célra, amelyet a testület megszavazott. Farkas Gábor dandártábornak, vármegyei rendőr-főkapitány elköszönt a testülettől, a rendőrségi szabályzat szerint ugyanis kapitányi pozícióban tíz éven át lehet maradni, ez pedig idén szeptemberben telik le számára.

Ezt követően a Volánbusz beszámolója jött. Dr. Molnár Attila polgármester úgy gondolta, a Volánbusznak sikerült olyan menetrendet összeállítania, amely az itt élők nagy többségének megfelel. Az önkormányzatnak több mint 77 millió forint veszteségtérítést kell fizetnie a vállalatnak.

Gátfalvi-Delbó Gabriella, a Klapka György Múzeum igazgatóhelyettese a Brigetio Öröksége Látogatóközpont első tapasztalatairól számolt be. Mint mondta, a statikus kiállítótér mellett a fiatalabb korosztályt az érintőképernyőkkel, VR-szemüvegekkel sikerült megfogni. Egyre többen jelentkeznek múzeumpedagógiai foglalkozásaikra is, nem csak Komáromból, a környező településekről is. Nyári tábort is szeretnének majd szervezni, a múzeumban található kincsekhez kapcsolódva.

Az óvodai férőhelyek számát is át kellett szervezni. Dr. Baksa-Ströcker Renáta jegyző elmondta, erre azért volt szükség, mert a kormányhivatal ellenőrzést tartott az óvodákban, és megállapították, hogy vannak olyan csoportszobák, amelynek alapterülete kisebb, mint 2 négyzetméter/fő. Ezért csökkentették az óvodai férőhelyek számát, amely a gyakorlatban nem okoz majd problémát, mert az érintett intézmények nem működtek százszázalékos kihasználtsággal.

A polgármester a napirendi pontokat követően beszámolt arról is, elnyerték az Élhető város című TOP Pluszos pályázatot, amelynek köszönhetően mintegy 600 millió forintból újulhat meg a Csillagerőd zöldfelületi része, a Frigyes laktanya játszótere, illetve a Kállay Ödön parkban kondipark létesülhet. Az egészségügyi alapellátásra 280 millió forint értékben nyertek pályázatot, amely részben épületkorszerűsítésre, részben eszközbővítésre vonatkozik.

Dr. Molnár Attila arra ugyancsak kitért, zajlik a városban a szúnyogok gyérítése, a héten a katasztrófavédelem kémiai gyérítést is végez majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában