Felújítás

2023.05.09. 17:14

Megújul a Bokod-Kecskéd összekötő út: kényelmesebb lesz munkába, iskolába járni

A társaság bruttó 1,196 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósít meg több beruházást vármegyénkben. Az egyuik felújításnak a Bokod és Kecskéd környékén autózok örülhetnek majd.

W. Zs.

Mint azt korábban megírtuk, a Magyar Közút 5,7 kilométernyi út felújítását kezdte meg, összesen 1,196 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével május elején Komárom-Esztergom vármegyében. 

Az Útinform.hu közleménye alapján a felújítás egy része a 8154-es jelű Bokod-Kecskéd összekötő utat is érinti. A 0,7 kilométeres szakasz felújítása a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. tervezete szerint 90 napot vesz igénybe.

A Közlekedésfejlesztés Komárom-Esztergom megyében III. című projekt részeként a szakemberek gondoskodnak a meglévő burkolat profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, ezt követően kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épül. Továbbá kicserélik a kresztáblákat, valamint új és tartós burkolati jeleket festenek a szakemberek.

A beruházások után várhatóan nő a forgalombiztonság és nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala. A beruházók bíznak abban, hogy a felújítást követően az országos közút a térségben hamar betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában