Évértékelő

2023.04.02. 12:00

Kevesen vannak, de aktívak az oroszlányi polgárőrök

Évértékelővel, pénzügyi és gazdasági beszámolóból, valamint kitüntetésekkel egybekötött éves közgyűlésüket tartották meg a napokban az oroszlányi polgárőrök. Mint kiderült, egyre kevesebben vannak, akik a bűnmegelőzés és a közbiztonság érdekében önkéntes munkát vállalnak a bányászvárosban.

Wágner Zsanett

Az évértékelőn kiemelték a szoros együttműködés fontosságát a társszervekkel

Forrás: Facebook

– A városi polgárőrség 31 éve eredményesen, csekély, de aktív létszámmal működik – emlékezett vissza köszöntőbeszédében Gánics József, a helyi szervezet elnöke a tavalyi évértékelővel egybekötött és az idei irányelveket meghatározó éves közgyűlésen.

A folytatásban részletesen kifejtette, hogy Oroszlány Város Polgárőr Egyesülete az alapszabályzatban megfogalmazottak alapján tevékenységüket a bűnmegelőzésre irányítják, közbiztonsági és vagyonvédelmi szempontból egyaránt. Évek óta különösen fontos nekik az városlakók biztonságérzetének erősítése is. Elhangzott, hogy az elmúlt években történt tragédiák és az egyesületből történt kilépések ellenére még mindig tizenhét tagú az állomány. A tavalyi tisztújítás eredményeként újabb öt évre kapott bizalmat Gánics József elnök, az egyesület titkára, Fazekas János, valamint gazdasági vezetője, Dezső Kornélia.

Köszönet
Lazók Zoltán polgármester magánemberként és városvezetőként is elismeréssel adózik az egyesület példamutató munkájáért. Beszédében úgy fogalmazott, hatalmas köszönet jár nekik, mert kiemelkedő szerepet töltenek be nap, mint nap a város közéletében. Kiemelte, a hála szavai járnak az önzetlen munkáért, valamint a városlakók irányába kifejtett támogató segítségnyújtásért is. 

A szervezet jó kapcsolatot ápol a civil szervezetekkel, főleg a nyugdíjasklubokkal, igényükhöz igazodva látogatják rendezvényeiket, bemutatva a személyi és lakás védelmi készülékeket. A település biztonsága érdekében a polgárőr egyesület és az önkormányzat, valamint a városi rendőrkapitányság szoros együttműködésben állnak. Továbbá a szomszédos településeken – Bokod, Dad, Kömlőd – működő polgárőr egyesületekkel is hosszú ideje gyümölcsöző a közös együttműködés.

– Az elmúlt években a lakosság biztonságérzete látványosan romlott. Kábítószerekkel való visszaélés, csendháborítás, garázdaság, vagyon elleni bűncselekmények nehezítik életünket, és a közlekedési morál is hagy kívánnivalót maga után – emelte ki a pénzügyi és gazdasági beszámoló elfogadása után Lazók Zoltán polgármester.

Díjeső követte a napirendi pontokat
A közbiztonságért végzett önkéntes munka a legnemesebb emberi cselekedetek közé tartozik. Az újkori modern hazafiság egyik megjelenési formája. A színvonalas munka nem maradt jutalom nélkül: elismeréseket adtak át a közgyűlésen. A Komárom-Esztergom Vármegyei Polgárőr Szövetség kitüntetését Breitner Rudolf és Richter László vehette át. A városi rendőrkapitányságét Menyu János érdemelte ki, az önkormányzat nevében pedig Elisher András és Erdős Jenő lett a díjazott. Az oroszlányi Polgárőr Egyesület a kiváló együttműködésért emléklapot adományozott dr. Bolehradsky Szilveszter ezredesnek, a városi rendőrkapitánynak. Az Országos Polgárőr Szövetség a közlekedésbiztonság terén végzett kiemelkedő munkájáért jutalomban részesítette Török Attilát. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában