Hagyomány

2023.04.23. 08:59

Elismerést kapott az esztergomi Szentgyörgy­mezei Óvoda

Példát mutat a hagyományok megőrzésében az intézmény, ezért elismerésben részesítették.

Kemma.hu

Az ünnepségen közös fotó is készült a díszes táblával

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Néphagyományőrző Mester Óvoda díjjal tüntették ki a Szentgyörgy­mezei Óvodát, az elismeréssel kapcsolatos emléktáblát a pénteken a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztergomi képzési helyszínén a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesületének XXIII. Tavaszi szakmai találkozóján adták át a nevelőtestület számára. 

Szigethy Miklósné Ildikó, a szervezet elnöke elmondta, hogy háromévente pályázaton jelentkezhetnek erre a címre az intézmények. A méltatásban kiemelte, hogy a Szentgyörgymezei Óvoda helyi sajátosságokra épülő Kerek Esztendő programja 2010-ben célul tűzte ki a nemzetünket éltető hagyományok megismertetését és megőrzését. Hozzátette, hogy az intézmény azt vallja, hogy a hagyományéltetés a gyermekeket jóra és szépre tanítja.

Ezután a verőcei Géza Fejedelem Református Óvoda nevelőtestülete átadta a kitüntetett intézmény dolgozóinak a vándortarisznyákat, majd Vargáné Németh Noémi, a Szentgyörgymezei Óvoda vezetője kiemelte, hogy a díj az egész testület munkájának eredménye. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában