Vallás

2023.04.23. 14:39

Beiktatták Kacsora Szabolcs református lelkészt Dadon

Április 22-én, szombaton hivatalosan is beiktatták Dad új református lelkészét, Kacsora Szabolcsot.

Kemma.hu

24. lelkipásztorként léphet Kacsora Szabolcs az elődök nyomába

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. Zs.

“Megáldjon Téged az Isten…” – így köszöntötte a lelkészi kar Kacsora Szabolcsot, aki mától a település hivatalosan beiktatott református lelkésze. Rengetegen jöttek az istentisztelettel egybekötött ünnepségre és a gyülekezeti közgyűlésre. Április 22-én, szombaton megtelt a református templom és környéke, többen Isten dadi háza előtt, kihangosítón hallgatták végig a köszöntéseket.

A rendezvényre olyan egyházi méltóságok kaptak meghívást, mint Steinbach József, a hazai reformátusok dunántúli egyházkerület püspöke, valamint Gerecsei Zsolt esperes, a Tatai Református Egyházmegye képviselője. Rajtuk kívül a környező települések polgármesterei, gyülekezeti tagok, teológus társak és presbiterek is elmondták jókívánságaikat és szívhez szóló üzeneteiket.

Többek között Czunyiné dr. Bertalan Judit, bokodi presbiter és országgyűlési képviselő a szomszédos eklézsia nevében, illetve Wass Albert erdélyi író és költő szavait idézve üdvözölte Kacsora Szabolcsot. Szücs Attila presbiter Isten gazdag áldásával köszöntötte őt a csaknem 400 éves gyülekezetben, majd Kicsák Tamásné, a dadi református általános iskola igazgatója és Szücs Attiláné polgármester is kedves ajándékkal érkezett. 

Megható pillanat volt a Hillsong Meghívtál, hogy vízre lépjek című dal előadása, Csillag Regina nyolcadik osztályos tanulótól, majd újabb köszöntők következtek. Rokosz Zsigmond, főgondnok, a dadi református egyházközség nevében szólt és elmondta, 24. lelkipásztorként léphet Szabolcs az elődök nyomába. Végül, a 800 kilométerről érkező, Angyalosi testvérgyülekezet pásztora, Tusa Róbert mondta el gondolatait.

A békét hirdeti
Kacsora Szabolcs és felesége, Beatrix Somogy megyéből érkezett tavaly októberben. Ünnepi beszédét egyetlen bibliai ige köré szőtte: “Engem az Isten sokszor állított nehezített pályára. Sokszor éltem meg a valóságot, hogy kelj fel és egyél, mert erőd felett való út áll előtted!” Úgy fogalmazott, mindent megtesz a békességért és azért is, ha Isten is úgy akarja, a dadi gyülekezettől menjen nyugdíjba. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában