Mesterségek

2023.04.01. 11:25

A Felvidékről érkeztek kézművesek Tardosra

A tardoskeddi kézművesek vendégeskedtek a Gerecse völgyében, Tardoson. Csabán Béla tardosi polgármester meghívására immár sokadik alkalommal jöttek bemutatni a kosárfonás, fafaragás, szövés, papírhajtogatás rejtelmeit.

G. D. V.

Tardoskeddről jöttek a vendégek Tardosra

Szabó Ferdinándot, a „csapat” vezetőjét kérdeztük a közösségről. Elárulta, hogy társaival közösen 1999-ben alapították meg az Élő Hagyományok Polgári Társulást, amelynek egyik fontos célja a tradíciók, a hagyományos mesterségek ápolása volt. A civil szervezet – sajnos – már megszűnt, de a kemény mag megmaradt. Szervezeti keretek nélkül ugyan, de ugyanazt, ugyanúgy csinálják most is, mint évtizedekkel ezelőtt: Felvidéken, Magyarországon és Erdélyben is prezentálják az általuk űzött mesterségek csínját-bínját.

Tardoskedden is szívesen fogadják az érdeklődő, tanulni vágyó fiatalokat, időseket egyaránt, de nagy örömmel jöttek Tardosra is, ahol óvodáskorúaktól a nagyszülőkig minden korosztály képviseltette magát a közösségi házban szervezett kézműves napon. Most is gyönyörű alkotások születtek. – Sajnos nincs utánpótlása a kis közösségünknek, és mi már mind nyugdíjasok vagyunk. Ettől függetlenül bízunk benne, ahogyan a tardosiak is, hogy még sok-sok éven át ellátogatunk az anyaországba és felfrissíthetjük a helyiek kosárfonó, fafaragó tudását – mondta a vezető. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában