Kegyelet

2023.03.24. 14:58

Utcaelnevezés és teljesítménytúra támogatása is téma volt a tatabányai közgyűlésen

Rendhagyó volt a március 23-i közgyűlés a vármegyeszékhelyen. Nem a napirendi pontok miatt, hanem mert a képviselők a napokban elhunyt volt polgármesterre, Schmidt Csabára emlékeztek.

Kemma.hu

Bereznai Csaba (balra) búcsúzott képviselőtársától a testületi ülésen

Forrás: 24 Óra

Fotó: N. Á.

Mint megírtuk, a közgyűlés elején egy-egy szál virágot helyeztek el a képviselők a március 19-én elhunyt Schmidt Csaba képviselői asztalára. Ezt követően a szabadságát töltő Szücsné Posztovics Ilona (ÖTF) polgármester helyett Lusztig Péter alpolgármester (ÖTF) nyitotta meg az ülést. Felkérte a jelenlévőket arra, hogy egyperces néma csenddel, felállva emlékezzenek meg képviselőtársukról, Tatabánya egykori polgármesteréről. 

A közgyűlés a korábban megszokott, hosszú vitákat mellőzve döntött a napirendi pontokról. Elfogadták többek között a közbiztonsági tanácsnoki tisztség megszüntetését, ezeket a feladatokat a továbbiakban egy szakbizottság végzi majd. Mérlegelték és támogatták a Komárom-Esztergom Megyei Természetjáró Szövetség arra vonatkozó kérését, hogy hosszú távú, öt évre szóló együttműködést kössön velük Tatabánya. 

A közgyűlés jóváhagyta, hogy évente 500 ezer forinttal támogatja a Gerecse 50 elnevezésű teljesítménytúrát, amelyet 1982 óta rendeznek meg minden év április harmadik szombatján. 

A közgyűlés további részében a napirendi pontokat tárgyalták a képviselőt. Hamarosan elkészül a Tatabánya Bánhida és Sárberek településrészeket összekötő közút, azaz a Madách Imre utca és Sárberki út közötti szakasz, ezért szükségessé vált az elnevezése. A közgyűlés elé végül a Csónakázó út, a Tópart út, a Schalkhammer Antal Ferenc út, a Sárközy Géza út és a Csóka Zsigmond út javaslatok kerültek. A képviselők többsége a Sárközy Géza út elnevezés mellett voksolt. A névadó mérnök volt, Tatabánya egykori vezetője, az útszakasz megépítésének egykori kezdeményezője. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában