Oroszlány

2023.03.23. 21:00

Licskó Noéminek gratuláltak

Hatodik alkalommal szervezte meg nagy sikerű nőnapi bringázását az Oroszlányi Szabadidő Egyesület Kerékpáros Szakosztálya. Az idén 120-an álltak rajthoz, a tét pedig egy 150 ezer forint értékű Schwinn Csepel női kerékpár volt.

W. Zs.

A mezőnyben 40 férfi is indult a gyengébbik nem mellett. Elindultak a Bányász Klubtól majd Kecskéd érintésével a környei vasútállomás volt az úti cél. Innen kis pihenő után tekertek vissza a bicajosok a starthelyhez. A sorsolásnál a 20 kilométeres távot sikeresen teljesítő 16-os sorszám nyert volna, a tavalyi győztes, aki felajánlotta nyereményét. Végül újabb sorsolás következett és Licskó Noéminek gratulálhatott a főszervező Torma Lajos, valamint a rendezvény két főtámogatója, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Lazók Zoltán polgármester. 

A rendezvényhez társult az ORFK Balesetmegelőzési Bizottsága is, akiknél tesztlapokat lehetett kitölteni. Mindezért cserébe lámpát, fényvisszaverő karperecet és láthatósági mellényt kaptak a résztvevők.

 

Címkék#nőnap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában