68 év

2023.03.06. 20:00

Czibor Zoltán vőlegényfrizuráját is Komárom aranykezű Tonója készítette

Zsolnai László, vagy ahogy mindenki ismeri, Tonó évtizedek óta felel a komáromiak hajviseletéért, családi fodrászatuk pedig hatvannyolc éve működik. A fodrász az Aranycsapat legendás balszélsőjének, Czibor Zoltánnak az esküvői frizuráját is elkészítette. Sokan tudják róla, hogy vérbeli ETO-drukker. Szabadidejét legszívesebben a Balatonon tölti, és azt is elárulta, mit jelez a negyvenéves kempingbicikli a fodrászat kapujában.

Körtvélyfáy Dina

A Zsolnai család immár 68 éve igazítja a frizurákat a Duna-parti városban

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

– Zsolnai László a neve, de mindenki Tonóként emlegeti. Miért?
– Az édesapámat Zsolnai Antalnak hívták, őt nevezték el Tonónak. Amikor idekerültem hozzá, engem is Tonónak, Tonó Lacinak kezdtek el hívni. 

– Édesapja kérte, hogy ön is fodrász legyen, és vigye tovább az üzletet? 
– Az ő ötlete volt, én pedig igent mondtam, mikor megkérdezte, szeretnék-e vele fodrász lenni. Adott volt minden. Tőle tanultam meg a szakmát, nála kezdtem dolgozni, és itt is maradtam. 1981 óta vagyunk ebben az épületben, 1989-ben lettünk önállóak. 

– Ki volt a legismertebb vendégük? Czibor Zoltánról őriz fotót is. Azután volt csak a vendégük, miután hazaköltözött Komáromba, vagy már korábban is készítettek neki frizurát? Volt valami extra igénye? Beszélgetni is bejárt az üzletbe? 
– Czibor volt a legismertebb vendégünk, mi nagyon szerettük őt. Édesapám már azelőtt ismerte, hogy végleg visszaköltözött volna Komáromba. Mikor először jött haza egy-két napra, akkor is eljött ide. Nem csak ő, az egész Czibor család hozzánk járt, így ismerte meg édesapámat. Egyszerű frizurája volt: hátul kellett kicsit felollózni, meg két oldalt, elöl pedig félhosszúra kérte, nem szerette, ha túl rövid a haja. Miközben nyírtam, szívesen beszélgetett. Amikor másodszor nősült, én csináltam a vőlegényfrizuráját, amire nagyon büszke vagyok. Rengetegen járnak hozzánk, mindenféle beosztású, dolgozó emberek, akik egytől egyig széppé teszik a napomat, jókat beszélgetünk. 

Van fényképe Czibor Zoltánról, de a fodrászat falára tekintve rögtön látszik az is, hogy vérbeli ETO-szurkoló
Van fényképe Czibor Zoltánról, de a fodrászat falára tekintve rögtön látszik az is, hogy vérbeli ETO-szurkoló
Fotós: Körtvélyfáy Dina / Forrás:  24 Óra

– Milyen most a divat? Milyen frizurát kérnek a komáromiak? 
– A felgépelt frizurák mennek a legjobban, sokan vonalat is kérnek bele. Ritkább, aki hosszabbat kér, de azért ilyen is akad. Népszerű a fél oldalt rövid, tetején hosszabb haj is, ami egy oldalra van átfésülve. A legtöbb divatot a sportolók, zenészek, színészek hozzák be. A televízióban, illetve már egyre inkább az interneten látják az emberek, éppen milyen a haja a hírességeknek, ezeket nekünk, fodrászoknak is figyelnünk kell. A focisták frizurái különösen kedveltek, van, aki csak olyan hajat kér, amilyen Ronaldónak van. 

– Az üzletről nemrégiben készült egy cégtábla, amelyen koreaiul és kínaiul is olvasható, hogy „fodrászat”. Vannak koreai és kínai vendégei is? Hogyan értik meg egymást, ha bejönnek az üzletbe? 
– Koreaiak és kínaiak is járnak ide. Más jellegű hajuk van, mint nekünk. Képet szoktak mutatni a frizurákról, amit kérni szeretnének, de általában mindegyiküknek egyforma frizura kell. Ha a kép alapján valami nem világos, beírják telefonon a fordító alkalmazásba, én pedig ugyanott válaszolok. Így jól megértjük egymást.

A fodrász a vendégek kutyáit jutalomfalattal is megkínálja
A fodrász a vendégek kutyáit jutalomfalattal is megkínálja 
Fotós: Körtvélyfáy Dina / Forrás:  24 Óra

– A már említett cégtáblán látható egy fiatalember is. A fia is fodrász? 
– A nagyobbik fiam, Laci is fodrász lett, igaz mostanában csak hétvégente szokott velem dolgozni, mert van egy másik munkahelye is. Ő vágja az én hajam is. A kisebbik fiamat, Robit nem vonzotta ez a pálya, ő Bábolnán dolgozik raktárosként. 

– Női vendégei is vannak? 
– Vannak bizony, az egyik épp itt ül mellettem! Körülbelül nyolc-tíz hölgy vendégem van, akik rendszeresen hozzám járnak. Többnyire felgépelt, rövidebb frizurát kérnek, de jobban vágynak a változatosságra, mint a férfiak. 

– Ha jók az információink, szenvedélyesen szereti a Balatont is. 
– Voltunk többször külföldön is, illetve belföldön is szívesen utazunk, de a Balaton áll hozzánk a legközelebb. Ott mindenkivel meg tudom magam értetni, külföldön ez egy kicsit nehézkesebb. 

A bicikli mindig jelzi, hogy Tonó az üzletben tartózkodik-e
A bicikli mindig jelzi, hogy Tonó az üzletben tartózkodik-e 
Fotós: Körtvélyfáy Dina / Forrás:  24 Óra

– Aki elhalad az üzlete előtt, mindig láthat egy kempingbiciklit. Mióta szolgálja a gazdáját? Ragaszkodik bizonyos tárgyakhoz? 
– A bicikli majdnem olyan, mint egy cégtábla. Ha a kocsim nem áll itt, akkor a vendégek még reménykedhetnek, hogy itt vagyok, de ha a bringa nem áll kint, akkor engem sem találnak az üzletben. 1983 óta van meg, volt már a Balatonon is, megérdemelte ennyi év után. A biciklihez ragaszkodom, ha már ennyi évet itt volt velem, és kitart, a vendégek is szeretik. Karbantartom a mai napig, működik, lehet vele biciklizni is. A fodrászkellékek azonban mindig változnak, fejlődik a szakma, teljesen más gépekkel dolgozom, mint akkor, amikor elkezdtem a szakmát. Ezek a gépek pontosabban dolgoznak, de jóval drágábbak is. 

– A 24 Órát mindig látni az üzlet asztalán vagy a vendégeknél. 
– Már a Dolgozók Lapját is járattuk, akkoriban a sportújságok is népszerűek voltak. Utóbbiak vesztettek népszerűségükből, de a 24 Órát mindig megnézik a várakozó vendégek. Azt gondolom, újságnak mindig lennie kell, anélkül nem fodrászat a fodrászat. Ha nem szerzem be, mindjárt megkérdezik: miért nem vetted meg? Így aztán minden reggelt az újságosnál kezdem, naprakész vagyok. 
 

Szenvedélyes ETO-drukker
Zsolnai László szereti a sportot is, 25-30 éve a Komáromi FC focicsapatának meccsei nem kezdődhettek el nélküle. Persze, utána a vendégekkel együtt napokig értékelte a látottakat. 

Aki körülnéz Tonó fodrászüzletében, az azonnal láthatja azt is, hogy nagy szurkolója a Győri Audi ETO KC női kézilabdázóinak. Nyolc éve rendszeresen utazik a zöld-fehérek mérkőzéseire. Tagja a szurkolói klubnak, idegenbe is elmegy a csapattal. Főként akkor, ha a közelben játszanak, a távolabbiakra ritkán, mert ezek többnapos elfoglaltságot jelentenének, annyi időre pedig nem akarja otthagyni az üzletet. Horvátországban és Szlovéniában azonban többször szurkolt a csapatnak. Baráti társasággal járnak, busszal vagy kocsival, utóbbival felváltva viszik egymást. Azt mondja, a társaság olyan, mint egy család. Hatalmas élmény volt számára az is, amikor személyesen megismerhette Görbicz Anitát, illetve Nycke Groot holland kézilabdázót. Az ETO Bajnokok Ligája-meccseire rendszeresen beszerzi a belépőjegyeket. 

Mint mondja, erre a szakmára születni kell. Büszke arra, hogy nyolc fodrásztanulója volt, közülük öten azóta is aktív fodrászok. Azt sem titkolja, hogy nagy kutyabarát, saját kutyusa is van, de örömmel üdvözli vendégei ebeit is. A négylábú látogatókat pedig a simogatás mellett egy kis jutalomfalattal is megkínálja... 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában