Böjtnapló, a 37. nap: hiányzott a galuska, a juhtúró és a csülök, de minden más megvolt

Vannak napok, amikor különösen kedves a szívemnek az egyik tatabányai söröző. Talán a véletlen hozza így, de gyanítom, hogy nem: különösen a sztrapacska nap a favorit, amikor az angol füstös pubok feelingje mellé juhtúrós finomság is jár. Így történt, hogy sztrapacskát kértem, sztrapacska nélkül.

Érdemes egy órát visszaugrani az időben, de térben nem. A kedves mosolygós pincérlány hozta a sörkülönlegességeket - persze nem nekem, hiszen az alkohol is tiltólistás negyven napon át. Egyre több témát kiveséztünk, amikor jött egy meglepő mondat. Senki sem számított arra, hogy a nap során megszavazott "nem enni megyünk" csapatszlogent egy böjtölő szakítja meg. "Sztrapacskáért jöttünk, nem igaz? Akkor rendeljünk!" - és már hívtam is asztalunkhoz a felszolgálót.

Mindenki leadta a kívánságát, végül jött a kérésem: "Kérhetem a szokásosat, de most galuska, túró és csülök nélkül?" A kecske jól lakott, a köret pedig elfogyott.