Kézművesség

2023.03.30. 17:00

A piliscsévi gyermekeket lenyűgözte a csipkekészítés

A közelmúltban a Magyar Csipkekészítők Egyesülete a helyi általános iskola felső tagozatos diákjainak tartott foglalkozásokat, melyeken Vonsik Zsuzsanna, a szervezet elnöke, illetve az egyesület egyik, nagy tapasztalattal rendelkező tagja ismertette meg a fiatalokat a technikával.

W. P.

Lelkesen ismerkedtek a piliscsévi diákok a technikával

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Csapucha Katalintól, a Kálmánfi Béla Művelődési Ház vezetőjétől megtudtuk, hogy az említett szervezet 25 éve működik, országszerte vannak tagjai, akik magas szinten és elhivatottan foglalkoznak csipkekészítéssel, közülük sokan Népi Iparművész címmel is rendelkeznek. Céljuk a Kárpát–medencei magyarság és a hazai nemzetiségek csipkekultúrájának továbbéltetése. Fontosnak tartják, hogy a feldolgozott csipkék motívumai megfeleljenek a mai elvárásoknak és akár elhelyezhetőek legyenek a modern kori viseleteken, illetve lakástextíliákon. 

Az egyesület honi és nemzetközi szinten is kiterjedt szakmai kapcsolatrendszert ápol. Országszerte működnek „csipkés” szakkörök, stúdiók, kézműves körök és számos tematikus programon, kiállításokon, táborokon keresztül is népszerűsítik ezt a nagy hagyománnyal rendelkező kézimunkát. A tagok szakmai továbbképzését is biztosítják és kiemelten foglalkoznak az utánpótlás nevelésével, minden évben táborokat szerveznek. 

Csapucha Katalin elmondta, hogy a szervezet lehetőség szerint iskolákban és művelődési házakban tart tematikus foglalkozásokat. A piliscsévi gyermekeket lenyűgözte a program, hiszen a lányok máris kérték tőle, hogy szervezzenek szakkört, mert szívesen megtanulnák ezt az érdekes kézimunkát.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában