Malackodtak

2023.02.23. 15:51

Senki sem maradt éhesen a kocsi disznóvágáson

Senki sem maradt éhesen Kocson, a falusi disznóvágáson, avagy a Disznó Tour-on.

Goletz-Deák Viktória

A hentes szakszerű, könnyed mozdulatokkal szelte fel és vágta össze a disznókat

Forrás: 24 Óra

Fotó: Goletz-Deák Viktória

Dávid Róbert hentes két közepes sertéssel érkezett reggel. Az egyik 150, a másik 130 kilót nyomott a mérlegelésen. A hentes elárulta, hogy mindkettőt már bevizsgálta az állatorvos, aki egyébként a vágást is felügyelte. Csak ezek után kezdődhetett el a disznóvágás. Azonban közben sem maradtak éhen a résztvevők: finom házi süteménnyel, pogácsával és a hentes saját készítésű füstöltárújával kínálgatta a közönséget. A meleg teáról és a forralt borról a település önkormányzata gondoskodott, amely egyébként a rendezvényt is szervezte.

A két állatot egy-egy nagy asztalra fektették, majd gondosan megpörkölték, majd lemosták a bőrüket. A bátrabbak akár ki is próbálhatták, milyen is az igazi, falusias malacpörkölés. A vágáshoz viszont már szakértő kezek kellettek: a hentes szakszerű, könnyed mozdulatokkal szelte fel és vágta össze a disznókat. És már tették is a pecsenyehúsokat a kemencébe, a combot a pörköltbe, de a gombócos káposzta, a hurka és a kolbász hozzávalói és készültek. De természetesen a sült vért és a sült májat készítették el elsőre, amit bárki ingyen megkostólhatott.

Dávid Róbert elárulta, hogy az egész családja kivette a részét a munkából, de többen is segítségükre voltak. 

A Disznó Tour-on a gyerekek sem unatkoztak. A faluházban az önkormányzat dolgozói szerveztek nekik kézművesfoglalkozásokat. Készíthettek kiskönyvet, malacságokat, faraghattak, festhettek de még farsangi álarcok is készültek. 

Mindenki jóllakott
– Összesen harmincöt kiló kolbász és mintegy harminc kiló hurka készült, amit megsütöttünk és helyben el is fogyott. A tarjából, császárból, oldalasból negyven kiló pecsenyét sütöttünk le. A pörköltbe comb került, a káposztába pedig kolbásztöltelékből gyúrták a lányok a gombócókat. A jó falusi húsleves sem maradhatott el, amibe a húsos csontok kerültek – sorolta a finomságokat a hentes. Az ínyencségért kóstolójegyet kellett venni, amiből, több mint 200 fogyott el. Voltak akik éthordóval érkeztek, és vitték haza a finom ebédnek valót. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában