Küzdelem a halálos kórral

2023.02.04. 07:42

Ma van a rákellenes világnap: a megyei liga elnöke a szűrések fontosságára figyelmeztet

Huszonhárom évvel ezelőtt, Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust február 4-én, ahol történelmi dokumentumot írtak alá egy világméretű összefogásról a halálos kór ellen. Ennek emlékére nyilvánították ezt a napot rákellenes világnappá.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A kezdeményezés célja, hogy a megelőzhető halálesetekre felhívja a figyelmet, és kiemelje az oktatás fontosságát. Fontos, hogy szerte a világon megismerjék az emberek a rendelkezésre álló prevenciós lehetőségeket.

A legfrissebb adatok szerint ugyanis 8,2 millió ember hal meg  évente daganatos megbetegedésekben világszerte, melyből 4 millió ember 30 és 69 éves kora között. A rákos megbetegedések kilenc tizede környezeti és életmódbeli tényezőkkel köthető össze. Ilyen a dohányzás, alkohol fogyasztás, egészségtelen étrend, nem tiszta ivóvíz, napégések, a mozgás hiánya. 

A rákos megbetegedések mindössze 2-5 százaléka örökletes. Háromból egy megelőzhető a dohányzás mellőzésével. Az alkohol több, mint 10-féle rákos megbetegedés okozója lehet. A rákos megbetegedésekért felelős vírusok fele 100 százalékban megelőzhető. A  megbetegedések okozta halálozások 30-35 százaléka nem megfelelő étrend miatt történik, s ezen belül is 10-14 százalék köthető az elhízáshoz!

Ajánlott 2-3 évente szűrővizsgálatokra járni
A Komárom-Esztergom Megyei Rákellenes Liga Egyesület elnöke, Beer Jánosné kérdésünkre elmondta: évtizedek óta esznek részt a megye különböző pontjain egészségmegőrző lakossági szűréseken. Évente tíznél is több alkalommal várják a községekben, és városokban az ott élőket.
Tapasztalataik alapján a kisebb településeken a helyi hivatal és önkéntesek bevonásával mozgósított lakók nagyobb arányban jönnek el, mint a nagyobb városokban. Kiemelte: a szűrések nemcsak az idősebbeket célozzák meg. Szerencsére ma már a középkorosztály is részt vesz ezeken, s néha egy-egy fiatalabb is megjelenik.
Jól felszerelt műszerekkel végzik a szűréseket, amelyeket ajánlott 2-3 évente megismételni. Legközelebb február 24-én szerveznek szűrővizsgálatokat a Jubileum Parkban, majd márciusban a Béla király körtéri közösségi házban. 

​Figyelemre méltó, hogy  a bőrrák a leggyakoribb rákos megbetegedés és a legegyszerűbben megelőzhető. Ehhez kerülni kell a direkt napsugárzást délelőtt 10 és délután 4 óra között, és hasznos a napégés elleni védelmet. UVA-sugarak napégést okoznak, ellenben az UVB-sugarakkal, amelyekben található D-vitamin 78 százalékkal csökkenti a rákos megbetegedések veszélyét.

​A szakemberek figyelmeztetnek a korai elismerés fontosságára, éppen ezért nagyon fontosak a szűrővizsgálatok. Nők számára az alábbi vizsgálatokat javasolják: emlő diagnosztika (ultrahang és mammográfia); rákszűrés (cytológia, ultrahang, nőgyógyászati szakorvosi vizsgálat); emlő ultrahang. Férfiaknak: prosztatarák szűrés. Mindkét nem számára életbevágó a tüdőszűrés CT-vel, a melanóma-szűrés, a digitális anyajegy-szűrés, a hasi ultrahang és a vastagbélrák-szűrés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában