Mécseseket gyújtottak

2023.02.25. 17:33

id. Lomnici Zoltán Esztergomban: a rendszerváltás után nem felelt senki a kommunizmus áldozataiért

Mindszenty József bíboros esztergomi szobránál emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól február 25-én, szombaton.

W. P.

Id. Lomnici Zoltán mondott beszédet az esztergomi megemlékezésen

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

A február 25-i megemlékezésen id. Lomnici Zoltán jogász, az Emberi Méltóság Tanácsa nevű szervezet elnöke mondott beszédet. A Himnusz eléneklése után a szervezők nevében Pálmai József nyugalmazott pedagógus köszöntötte a jelenlévőket, köztük Erős Gábor országgyűlési képviselőt, Hernádi Ádám polgármestereket, illetve az emlékezőket.

– A történelmünket csak úgy szemlélhetjük, hogy az a mi családunk története, még akkor is, ha olyanok is voltak természetesen, akik nem az áldozatai, hanem haszonélvezői voltak a kommunizmusnak – jelentette ki id. Lomnici Zoltán, aki arra is kitért, hogy máig nem tudjuk, hogy itthon és világszerte hányan haltak meg.

Szabadság

Id. Lomnici Zoltán az esztergomi megemlékezésen hangsúlyozta, hogy szabadságszerető népünk 1956-ban is megmutatta, hogy nem lehet ránk erőltetni a szovjet gondolkodást, ráadásul a kommunista metódus teljesen idegen a magyar emberek lelkétől. Véleménye szerint nem véletlen, hogy az elnyomott államok közül Magyarországon robbant ki a legkomolyabb fegyveres harc és hogy sokan életüket áldozták, illetve börtönbüntetést kaptak a szabadságharcban való részvételért.

Id. Lomnici Zoltán szerint joggal vetődik fel az a kérdés, hogy a rendszerváltás után miért nem vonták felelősségre és számoltatták el azokat, akik az embereket tettek tönkre. Nem kellett senkinek sem felelnie az elrabolt életekért, a megcsonkított lelkekért és a derékba tört gerincű nemzetért sem. Hozzátette, hogy ma is tudhatunk olyanokról, akik Munkásőrök és komoly beosztásokat töltenek be.

Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kijelentette: az a legfontosabb, hogy minden évben eljöjjünk és emlékezzünk azokra az ártatlan és tiszta emberekre, akiket gulágra hurcoltak, vagy éppen Recsken megkínoztak. A beszéd után a jelenlévők – köztük Erős Gábor, id. Lomnici Zoltán és Hernádi Ádám – is mécseseket helyeztek el a bíboros szobránál, majd a jelenlévők a megemlékezés végén elénekelték a Szózatot, illetve a Székely himnuszt is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában