2023.02.20. 13:00
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz
Március 18-án, szombaton 8-11 óra között a Tavaszi Hérics Gyermekalapítvány szervezésében elektronikai hulladékgyűjtés lesz a sárisápi általános iskola udvarán – közölte az önkormányzat.
A felhívás szerint a helyszínen le lehet majd adni kis- és nagy méretű háztartási berendezéseket, IT és telekommunikációs készülékeket, szórakoztató elektronikai eszközöket is. Fontos, hogy az elektronikai hulladékokat csak és kizárólag ép, egységes és sértetlen állapotban veszik át és szállítják el. Ennek értelmében nem lehet leadni az udvaron a sérült, kibelezett készülékeket, a kiégett fénycsöveket, a veszélyes hulladékot, illetve egyéb olyan berendezéseket, tárgyakat, amelyek nem tartoznak az említett kategóriákba. A lakosoknak érdemes élni a lehetőséggel, ugyanis a leadott hulladékokból befolyt összeggel az alapítványt támogatják