Nemes cél

2023.02.18. 10:21

A tokodi templom homlokzatára gyűjtenek: még 3 milliós híja van a felújításnak

Habár korábban a Magyar Falu Program keretében 15 millió forint támogatást nyertek el a Tokodi Szent Márton-plébánia homlokzatának felújítására, a kivitelezési munkákhoz további forrásra van szükség, ezért adományokat várnak a lakosoktól – tudatta a plébánia közösségi oldalán.

W. P.

2021 tavaszán hirdette meg a kormány a Magyar Falu Program keretében az Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása elnevezésű pályázatot, amelyen a plébánia sikeresen pályázott csaknem 15 millió forint összegű kormányzati támogatásra. 
Az értesülést követően az egyházközség az önkormányzattal folyamatosan egyeztetve és együttműködve árajánlatot kért be korábbi templomfelújítással kapcsolatos referenciával rendelkező vállalkozóktól. A felújítás kapcsán alapvető cél az, hogy a templomhomlokzat kritikus állapotban lévő vakolatát helyrehozzák, ezt követően pedig a teljes homlokzatfelület a toronnyal megegyező színezést kapjon. 

Még mintegy 3 millió forintra lenne szükség a templom felújításához
Még mintegy 3 millió forintra lenne szükség a templom felújításához
Forrás: Facebook

Az előzetes kalkulációk alapján a fent jelölt munkálatoknak mintegy 23 millió forintos költsége becsülhető előre. Tokod önkormányzata a 2023. évi költségvetési rendeletében foglaltak alapján a projekt megvalósulását 5 millió forintos összeggel támogatja. 

Ezek alapján a vakolatfelújítási és színezési munkálatok tényleges megvalósításához további mintegy 3 millió forintra van szükségük, ehhez kérik a tokodi római katolikus egyházközösség tagjait, illetve valamennyi támogató szándékú polgártársukat. Mint azt írták, a hiányzó, hozzávetőlegesen 3 millió forintos összeg összegyűjtéséhez a legapróbb adomány is hozzájárul. A készpénzben szánt adományokat a templomban található adománygyűjtő dobozba is elhelyezhetik, vagy a vasárnapi mise előtt, vagy után átadhatják az egyháztestület számára. 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában