Egészségügy

2023.01.21. 11:00

MRI-készüléket vásárolt az észak-komáromi kórház

A pozsonyi Újszó arról számolt be, hogy megnyílt a mágnesesrezonancia-részleg az észak-komáromi kórházban. Az összesen 1,5 millió eurós (megközelítőleg 600 millió forint) fejlesztést saját forrásból fedezte az egészségügyi intézmény.

K. D.

A beszámolóból kiderült: az MRI-részleg a tavaly átadott sürgősségi betegellátó épületében van, vagyis könnyen megközelíthető a főbejáraton keresztül. Nem csupán a kórházi ellátást kapó, illetve a neurológiai, sebészeti és gasztroszkópikus rendelők pácienseit tudják most már ellátni, hanem a tágabb régió betegeit is. 

A lap megjegyzi azt is, hogy Észak-Komáromból és környékéről eddig Érsekújvárra vagy Dunaszerdahelyre kellett járniuk a pácienseknek, ha MRI-kivizsgáláson kellett átesniük. Az ünnepélyes szalagátvágás előtt a fejlesztést először Lenka Dunajová Družkovská, az egészségügyi tárca államtitkára, majd Marie Marsová, a kórházat működtető AGEL SK igazgatótanácsának alelnöke méltatták. Branislav Becík, Nyitra megye elnöke többek között kitért arra, hogy az észak-komáromi kórház középiskolákkal együttműködve alakítana ki egészségügyi szakképzést – ebben pedig a megye támogatásáról biztosította az intézményt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában