2023.01.03. 16:02
Meghitt díszítéssel várakoztak a kis Jézus eljövetele előtt
Gyermelye a GyeReCsak színpadon lett felállítva idén a Betlehem és egy óriás Adventi kalendárium szalmabálákból.
A pásztorjátéknak is nagy sikere volt a településen
Forrás: Juhász Anna
A Betlehem elé is szalmabálákat helyeztek Gyermelyen, hogy a gyerekek és szüleik leülve nézhessék meg a jászolt. Itt olvashatták el a meséket, verseket is, amelyeket a kalendárium ajtajai mögött találtak minden nap.
A jászol mellett két hatalmas, világító angyal állt, felette pedig a betlehemi csillag ragyogott. Minden este nagy szeretettel jöttek a családok, hogy elolvassák az újabb karácsonyi mesét. Betakarták a Jézuskát kis takaróval és még állatkákkal is gyarapították a betlehemi istállót. Törődtek vele és vigyáztak rá.

Forrás: Juhász Anna
A kezdeményezés, amely az önkormányzat és a falu segítő angyalai által jöhetett létre, elérte a célját. Végül itt tartották a falu karácsonyát is, amelynek méltó dísze lett a színpadon elhelyezett karácsonyi jelenet. Ez adta a betlehemes játék díszletét is.