Továbbképzések

2023.01.18. 18:02

Energia és hulladék: felnőttképzések az Edutus Egyetemen

Az Edutus Egyetem a felsőoktatási szakkínálata mellett széleskörű felnőttképzési portfólióval is rendelkezik, amit – a munkaerőpiaci igények és a gazdasági folyamatok mindenkori trendjeihez igazítva – folyamatosan bővít.

Mórocz Károly

Az Edutus Egyetem tatabányai Passzív Házában a napelemek működésével is megismerkedhetnek majd a felnőttképzéseken résztvevők

Forrás: Beküldött

Némethné dr. Gaál Andrea rektortól megtudtuk, hogy az elmúlt évek egyik sikertörténete volt az okos város (smart city) tematikát feldolgozó digitális térségfejlesztési referens online felnőttképzési program, ami jelenleg is fut. Eddig már több mint 1200-an végezték el. Erre a képzésre építve – de attól függetlenül is elvégezhető módon – több új felnőttképzés is indul az Edutus Egyetemen februárban, olvasható az edutus.hu honlapon.

Az Energiamenedzsment elnevezésű képzés célja a hatékony energiagazdálkodást, takarékos fogyasztást eredményező, megújuló energiaforrásokra alapozó technikák és ismeretek oktatása. Bemutatják a takarékos és megújuló energiaforrás alapra átállított épületenergetikai és közlekedési fogyasztás környezeti és gazdasági előnyeit. Megismertetik a fenti előnyök kihasználása érdekében hozható intézkedéseket, és ebben a települési önkormányzatok szerepét. Lényeges a gyakorlati kompetenciák fejlesztése is a nemzetközi és hazai példák, üzemlátogatás és a képzésen résztvevők által elvégzendő önálló feladatok segítségével.

Két tematikában is indul felnőttképzés az idén
Két tematikában is indul felnőttképzés az idén
Forrás: Beküldött

A Hulladékgazdálkodás című képzés célja a résztvevők felkészítése arra, hogy szakmai tevékenységük során döntéseikben tudatosan legyenek képesek felelősséget vállalni a környezet megóvásáért, védelméért a területükön keletkező hulladékok, szennyezések tudatos menedzselésével.

Bemutatják a települések intézményi, lakossági és ipari folyamatainak környezeti hatásait, hulladékait, megismertetik a hulladékok hasznosításának, kezelésének műszaki-technikai, jogi és gazdasági eszközrendszerét, valamint környezetvédelmi szempontjait. Hazai és nemzetközi példák alapján mutatják be a hulladék-megelőzés, az újrahasznosítás és a biomassza kaszkád technológiai módszereit. Gyakorlati jártasságot biztosítanak a résztvevőknek a hulladékkezelés témakörében végzendő önálló vizsgálattal és üzemlátogatással.

Mindkét képzésre január 30-ig lehet jelentkezni. Februárban két napon 10 tanóra képzést tartanak Tatabányán, a Stúdium téren, a Passzív Házban, ezen kívül lesz 20 tanóra online képzés is. A résztvevők az egyetem által kiállított tanúsítványt kapnak a képzés elvégzéséről. Bővebb információk és a jelentkezési felület az egyetem honlapján érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában