Pilismaróti-öböl

2023.01.05. 21:48

Emelték a horgászjegyek árait

A magas szintű halgazdálkodás és halőrzés megtartása, valamint megóvása érdekében minimálisan megemelte az idei évre a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (FŐHESZ) a kezelésében lévő Duna szakaszra – így például a Pilismaróti-öbölre – vonatkozó területi jegyárakat.

W. P.

A rendezvény nyílt, bárki által látogatható és free-style jellegű, azaz a horgászmódszerre, csalira és etetőanyagra nincs megkötés.

Forrás: Shutterstock

A szervezet tájékoztatása szerint a gazdaságban bekövetkezett változások, a magas infláció, az energia-, illetve az üzemanyagárak, valamint a halak árának emelkedése a szövetség működésére is hatással van. Közölték, hogy az elvihető halmennyiség, valamint a használható készségek száma nem változott, de az eddigi hét víztérkód helyett már csak néggyel találkoznak majd azok, akik megváltják a jegyüket.

Ismertették, hogy a területi jegy csak állami horgászjeggyel, fogási naplóval, horgászkártyával, valamint személyazonosító okmánnyal együtt érvényes. A FŐHESZ a közösségi oldalán arra is felhívta a figyelmet, hogy a horgászrendben is bevezettek bizonyos változtatásokat, ezért a tősgyökeres horgászoknak is javasolják a szabályok újraolvasását.

A szövetség oldalán ismertetik, hogy 2023-ban tizenhárom-féle területi jegyet lehet váltani. A Duna és Ipoly torkolatától a Nagytétényi sertés hizlaldáig tartó szakaszára, a mentetlen oldali öblökre, és a szentendrei Duna-ág 31-0 folyamkilométer közötti szakaszára a felnőtt éves jegy 32 ezer forintba, míg a gyermek 2 ezer forintba kerül. Külön lehet területi jegyet váltani Komárom-Esztergom megye egyik legnépszerűbb horgászhelyére is: a Pilismaróti-öbölben a felnőtt éves jegyért 25 ezer forintot, a felnőtt éves sporthorgász jegyért 20 ezer forintot kell fizetni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában