2023.01.18. 16:46
Minden, amit az adóbevallásról tudni kell
Már elérhető a 22SZJA személyijövedelemadó-bevallás nyomtatványa és a kitöltéséhez szükséges felület – adta hírül a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV).

Forrás: Shutterstock
Azok, akik maguk készítenék el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a legegyszerűbben a NAV eSZJA-oldaláról érhető el. Hozzáteszik, hogy az elkészített bevallások kényelmesen, elektronikusan beküldhetők, valamint a NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az Ügyfélkapun keresztül nyújtja be a bevallását.
Lapunk megkereste Doktor Imre Zoltánt a NAV megyei sajtóreferensét, akit a bevallás menetéről és fontos határidőkről kérdeztünk. Elmondta, hogy a papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatvány és kitöltési útmutató kinyomtatható a NAV eSZJA-oldaláról, illetve beszerezhető az adóhatóság bármely ügyfélszolgálatán.
Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a NAV-val, továbbra is beküldhetik postán a bevallásukat. – A NAV szja-bevallási tervezete nem csak magánszemélyeknek készül, hanem az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is.
− Esetükben ahhoz, hogy a tervezetből bevallás legyen, azt beküldés előtt mindenképpen ki kell egészíteniük a tavaly szerzett jövedelmek adataival. Az szja-bevallási és befizetési határidő egységes, valamennyi adózó számára május 22 – mondta Doktor Imre Zoltán.
Bárki, aki KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezik, március 15-étől megnézheti saját adóbevallási tervezetét az eSZJA-oldalon. Akinek nincs KAÜ-azonosítója, március 16-áig, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását.
− SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, az eSZJA-oldalon elérhető webűrlapon, levélben, a BEVTERVK formanyomtatványon, vagy telefonon, a 1819-es hívószámon, de akár személyesen az ügyfélszolgálatokon – nyilatkozta a megyei adószakértő.
A további teendőkkel kapcsolatban elmondta, ha a magánszemély egyetért a bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor nincs teendője és a tervezete május 20-ai hatállyal érvényes bevallássá válik. Abban az esetben, ha nem ért egyet az adatokkal, akkor módosíthatja, kiegészítheti azt, vagy önállóan is nyújthat be bevallást.
A tervezet elfogadására, módosítására, és az 1+1 százalékos felajánlás megtételére május közepéig van lehetőség. Doktor Imre Zoltán egy másik fontos határidőre is felhívja a figyelmet: az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is. A rendelkező nyilatkozat benyújtásának határideje május 22.