Ünnep

2022.12.22. 16:38

Több százan vettek részt Szentgyörgymező karácsonyán

Még a Mikulás is visszatért egy kis időre, annyira jól sikerült a rendezvény.

Walczer Patrik

Óvodások adtak műsort az ünnepen

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Több százan vettek részt idén Szentgyörgymező településrész karácsonyi ünnepségén, melyet ismét megrendeztek a Szent György-templom melletti 48-as téren. A helyszínen Varga Krisztián önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket, majd Kiss-Maly László plébános mondta el ünnepi gondolatait.

Erős Gábor országgyűlési képviselő, Szentgyörgymező szülöttje elmondta, hogy még 2014-ben önkormányzati képviselőként álmodta meg a rendezvényt. Az első alkalomra még csak páran mentek el, de az ünnepség idővel kinőtte magát, néhány évvel ezelőtt Erdő Péter bíboros is részt vett rajta, aki meghatódott az összetartó közösségtől. 

Erős Gábor köszönetet mondott az Esztergom Szentgyörgymezői Árpád-házi Szent Margit karitász csoportjának, illetve a Szentgyörgymezei Óvodának a rendezvényhez való hozzájárulásért. A hagyományokhoz híven felléptek az óvodások, a műsor után megérkezett a Mikulás, aki édességgel kedveskedett a gyermekeknek. A rendezők jóvoltából zsíros kenyeret, süteményeket, forralt teát és forralt bort is fogyaszthattak a résztvevők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában